Friss: A 3+2 lesz a IV. Békési Szilvapálinka Ünnep sztárvendége.


A MINDENT VIVŐ SLÁGER: Márió helyett az ország legismertebb mulatós – lakodalmas zenekar lép fel Június 5-én Békésen.

A 80-as évek legmeghatározóbb és legismertebb mulatós – lakodalmas zenekara ad élő koncertet – először Békésen – a IV. Békési Szilvapálinka Ünnep fő zenekaraként.

A lakodalmas rock megteremtői a Vajdaságból indultak útjukra, egyes információk szerint, ha Jugoszláv kalózmásolatokat is beleszámoljuk – több millió hanghordozót adtak el eddig, népszerűségük ebben a műfajban határtalan – elég csak a Kombiné Kombiné című dal sikerére gondolni.

De kik is ők?

A http://godonypitu.lapunk.hu/ alapján:

A hetvenes években valahol a bús, kietlen, homokos Dél-Bánátban új

szórakoztató zenei irányzat kelt életre. Hívták-hívják lakodalmas

rocknak, Bugyi-rocknak, az első - akár emblematikus - zenekarának

pedig a Bugyi testvérekből álló 3 + 2 tekinthető.

A 3 + 2 igazi karrierje azonban csak a nyolcvanas évek elején indult

el, amikor már a dél-bácskai Temerinben éltek, s egyre

közkedveltebbekké váltak, igaz, még ekkor nem ebből éltek .

Aztán egy profi hangtechnikust is bevettek a bandába, ő vette fel a

Halvány őszi rózsa, a Kicsiny falum, a Kombiné, az Egy asszony miatt

vagyok ilyen léha című számokat, amelyeket legelőször a helyi

rádióadók adtak le. Sikerük egyik nyilvánvaló oka az volt, hogy

modernebb, divatosabb elektronikus hangszereken játszották

(gitárok, szintetizátor, dob) az egyébként közismert dalokat.


A nagy lemezkiadók viszont csak akkor adták volna ki az anyagot, ha

lemezükre biztos megrendeléseket szereznek a zenészek . Ez bejött,

miután az egyik szabadkai árus üzent zágrábi cégének, a Jugotonnak,

hogy ő maga vagy tízezret kapásból el tudna sózni. A lemez

megjelent, és egymillóötszázezer példányt adtak el belőle.

Így aztán nem csoda, hogy a 3 + 2-lemezek a legkeresettebb

magyarországi csempészcikké is váltak.

1987 februárjában pedig már a Budapest Sportcsarnokban adott

koncertet. A kultúrpolitikusok és a sajtó őrjöngött, az Országos

Rendező Iroda kezdetben meg is akarta csáklyázni a sportcsarnokbeli

koncertet, de aztán mégis meghajoltak a profit előtt. A 3 + 2-re

ugyanis többen voltak kíváncsiak, mint az akkoriban errefelé turnézó

Tina Turnerre vagy Elton Johnra

LEGISMERTEBB DALOK

Kombiné

Sárgul Már A Kukoricaszár

Egy Asszony Miatt Vagyok Léha


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!