Erdős Norbert országgyűlési képviselőt választották a Magyar Köztársaság Parlamentjének jegyzőjévé.


Ez a státusz Békés és térsége rendszerváltás utáni történetének legmagasabb parlamenti méltóságát jelenti.

A képviselő Hende Csaba helyét veheti át az új Országgyűlésben, aki a Honvédelmi Miniszteri posztért hagyja ott jegyzői feladatkörét.

A Fidesz képviselői közül Erdős Norbert kapta Békés megyéből a legkiemeltebb feladatot a Parlamenten belül, ugyanis a jegyzői megbízatás a harmadik legnagyobb közjogi méltóság az Országgyűlésben, csak az elnöki és az alelnöki feladat jelent magasabb tisztséget.

Erdős Norbert jegyzői kinevezése egyrészt választókerületében végzett elmúlt nyolc esztendős munkájának szól, másrészről kitüntető Békésnek és térségének valamint az egész megyének.

Erdős Norbert jelölésével és megválasztásával világosan megmutatkozott, hogy Békés megye kiemelt figyelmet kap az elkövetkezendő négy esztendőben, és ezáltal új távlatok nyílhatnak a Viharsarokban élő családok, emberek számára.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!