Színpompás Suligála a Békési Kistérségi Iskolában


Május 21-én 17 órakor zsúfolásig megtelt a Békési Művelődési Központ nézőtere. -Királyné Fehér Ágnes beszámolója a Békés Mátrixon

Itt került sor a 2010-es gyermekgálára, melyet az idén Királyné Fehér Ágnes vezetésével a Dr. Hepp Ferenc Tagiskola szervezett. A rendezvényt megtisztelte részvételével városunk polgármestere és felesége is, akiket a rendező Dr. Hepp Tagiskola tagintézmény-vezetője Deákné Domonkos Júlia köszöntött. Az érdeklődő szülők mellett örömmel üdvözöltük ma már nyugdíjas kollégáinkat is.

Az esten sorra bemutatkoztak a Békési Kistérségi Iskola tagintézményeinek legkiválóbb növendékei. A különleges hangulatú színpadkép előtt – melyet Dávidné Gyarmati Zsuzsanna álmodott meg és kivitelezett -, változatos műsorszámok peregtek. Már az első percekben felforrósodott a hangulat, amikor a mazsorett csoport a színpadra lépett. Meghallgathattuk az iskolák legjobb vers- és mesemondóit, vidám jelenetek és mesejátékok színesítették a műsort, amelyet Ráczné Erdei Krisztina konferált. Emellett komolyzenében is gyönyörködhettünk az Alapfokú Művészeti Iskola tolmácsolásában. A sokféle táncos produkció színkavalkádja különleges élményt nyújtott: kalóztánc, esernyőtánc, rock and roll bemutató, néptánc és bécsi keringő varázsolta el a közönséget. Lélegzetelállító akrobatikus tornagyakorlatokat is láthattunk. A fináléban, melyet az Eötvös, a Karacs és a Dr. Hepp tagiskola összesített kórusa adott elő, a közönség együtt tapsolt a fellépőkkel az Európa című dal ritmusára.

A rendezvény zárszavában igazgatónőnk, Farkas Lászlóné megköszönte a szereplők és szervezők munkáját, a közönség érdeklődését, végül kifejezte reményét, hogy aki ezen az estén velünk tartott, jóleső érzéssel nyugtázhatta, milyen tehetségesek fiataljaink.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!