Szupermaratonon a Békési DAC


Bár az időjárás be-bezavart, összességében nem lehet panasz, kegyes volt a 13. Békéscsaba—Arad—Békéscsaba nemzetközi szupermaratoni résztvevőihez.

Az emberi teljesítőképesség határait is feszegették azok a sportemberek, akik vették a bátorságot és futásban, kerékpárban, vagy éppen görkorcsolyázásban beneveztek a közel 200 kilométeres versenyre.

Köles István, békéscsabai alpolgármester startpisztolya adott szombaton jelt, s a népes mezőnyre Arad városáig 103,8 hosszú kilométer várt.

A Békési DAC női és férfiváltót is indított. A lányok szerepeltek jobban. Már az első nap előnyt szereztek az őket üldöző erős békéscsabai és szegedi futókból álló váltó előtt és másodikként értek Aradra.

Másnap a 93,1 kilométeres második etapon is kemény küzdelem folyt, de a célba, remek futással a békési lányok értek be előbb, így ezüstérmesek lettek. A nap végén az eső ugyan ráijesztett a mezőny második felére várókra, de a legtöbben kitartottak és minden egyes célba érkezőt nagy éljenzéssel fogadtak.

2. Békési DAC lányok (Gyebnár Éva, Balogh Julianna, dr. Krasznai Adrienn, Ali Dóra, Horváth Mónika) 15:42:52,

17. Békési DAC fiúk (Mészáros Sándor, Nagy István, Ilyés Tamás, Balázs Sándor, Pásztor László).


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!