Szülők akadémiája


Idén: április 15-én rendeztük meg az iskolánkban már hagyományossá vált ’Szülők akadémiája’ rendezvényt. Az ötödik előadás meghívott vendége: Dr. Duró Zsuzsa egyetemi tanár Szegedről. Az előadás témája: Konfliktuskezelés gyermekeink életében, a tehetséges gyermekek.

Röviden az előadásról:
Duró Zsuzsa igazi, klasszikus pedagógus egyéniség. Az alsó tagozattól a tanácsadáson át az egyetemi katedráig vezetett pályafutása, s bárhol dolgozott, a diákok fejlesztésének szolgálata volt a célja. Az előadáson aktuális témával: a tehetséggondozással, tehetségfejlesztéssel foglalkozott.

A tehetség pásztázásának - annak ellenére, hogy mások mellett Buda Béla, Czeizel Endre, Csíkszentmihályi Mihály, Magyari Beck István ebben az ügyben hitelesen érveltek (a pedagógia területén) - vajmi kevés a hozadéka. Ez már csak azért is ellentmondásos, mivel nálunk a különböző iskolarendszerek - pl. a Rogers vagy Gordon által fémjelzettek - kitüntetett értékként kezelik a tehetség kibontakoztatását, s az ezt szolgáló módszerek számbavételének leírását csekély számú, igazán értékes opusz vállalja ezt néhány felmérés bemutatásával, értékelésekkel, érvelésekkel támasztotta alá. A tehetség felismerésének, gondozásának, a tehetségessé nevelés kérdéseinek kibontása természetszerűleg alapvető feladata volt és maradt minden pedagógiai és pszichológiai iskolának.
A tanárnő empatikus, kedves személyiség, ez segíti választott szakterülete művelésében, az előadás nagyon baráti hangvételű, közvetlen volt. A végén a résztvevők kérdéseket tettek föl illetve a tanárnő könyvajánlót is tartott.

Tételek: 21 - 40 / 40 (2 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!