A segélyosztás azáltal vált lehetővé, hogy Békés Város Önkormányzata sikeresen pályázott EU élelmiszersegélyre. A program keretében szétosztásra kerülő élelmiszer az Élelmiszerbank és az MVH közreműködésével jött létre.
A segély elszállításában Balázs László (Inter Turbo Kft) vállalkozó segített, aki ingyenesen hozta el a Vésztői telephelyről a kiosztásra kerülő élelmiszereket.
Az EU élelmiszersegély program keretében szétosztásra kerülő élelmiszersegélyt a legrászorulóbb személyek részére osztják szét.
Ebbe a kategóriába tartoznak a:
létminimum közelében élők,
kisnyugdíjasok,
hátrányos szociális helyzetű gyermekek. (Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők).
Békés Város Önkormányzata a Polgármesteri Hivatalnál rendelkezésre álló adatok alapján, ezen kívül a Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ, a nyugdíjas szervezetek (5 szervezet), egyházak, civil szervezetek (Vöröskereszt, Mentalhigiénés Egyesület, KÉSZ, stb.) bevonásával állította össze a fenti jogosultsági szempontokat figyelembe véve a segélyezettek körét. A listán nem szereplő személyeknek segélyt nem lehet osztani, a szigorú elszámolás miatt, ám a 6000 fő, mely több mint 2000 családot jelent a rászorulók szinte teljes körét felöleli.
Egy fő részére: 1,5 kg liszt, 2,5 kg szarvacska tészta és 40 dkg keksz kerül kiosztásra.
Egy család részére minimum 3 kg liszt, 5 kg szarvacska tészta és 1 csomag keksz kerül átadásra.
A nagyobb létszámú családok összesen 5 kg lisztet, 8,5 kg tésztát és 1,5 kg kekszet vehetnek át.
Az élelmiszersegély programban kiosztásra kerülő élelmiszerekről szigorú, előre kiadott kiosztási adatlapokon kell az elszámolásokat a Magyar Élelmiszerbank Egyesület részére megküldeni.
A kiosztásban a Polgármesteri Hivatal Igazgatási osztályának dolgozói, a Szociális Szolgáltató Központ munkatársai vesznek részt, akiknek segítséget nyújtanak a LISZ KFT-nél alkalmazásban álló közcélú munkások, és a LISZ Kft. munkatársai. A kiosztás helyszínén az egyéb biztonsági feladatok végrehajtásában a Polgárőrség nagy létszámmal vesz részt, illetve a Rendőrség munkatársai is felügyelik a rendezvényteret.
Az élelmiszersegély osztása 2010. június 24-én (csütörtökön) 8.00-18.-00 óráig, június 25-én (pénteken) 8.00-16.00 óráig történik a sportcsarnok melletti rendezvénytéren.