Nemzetközi Kerékpárverseny indul Békésről Július 22-én!


A CET Gyomaendrőd GP UCI 1.2 kiemelt kategóriás nemzetközi verseny védnöke Izsó Gábor. 10 ország 18 versenyzője indul Békésről Gyomaendrődre.

A CET Gyomaendrőd GP UCI 1.2 kiemelt kategóriás nemzetközi verseny fővédnöke, Várfi András Gyomaendrőd polgármestere, védnöke Izsó Gábor Békés polgármestere

A verseny rajtja előtt Wojciech Walkiewicz UEC elnök közreműködésével adják át a Békéscsaba-Békés kerékpárutat, majd a versenyzők ökumenikus áldás után hagyják el Békés városát, majd a szakasz során összesen 8 kört (5+3) fognak megtenni Gyomaendrődön

A versenyekre eddig 10 európai nemzet 18 csapatának (ebből 5 bejegyzett profi csapat) 100 versenyzőjét nevezték, akik közül a legjobbak a Békés-Gyomaendrőd közötti távot is teljesítik

A versenyzőknek 429 kilométeren keresztül, 10 gyorsasági hajrában, 2 első-, 1 második- és 1 harmadik kategóriás hegyi hajrában kell bizonyítaniuk rátermettségüket a sárga, zöld, pöttyös és a fehér trikó birtoklásáért

Fő cél a kerékpársport népszerűsítése hazánkban, annak minden aspektusában, amelynek érdekében:

Az UCI (Nemzetközi Kerékpáros Szövetség) versenynaptárában szereplő verseny szervezésével, világkupa-pontok megszerzésének lehetőségét biztosítsa a nemzeti válogatott tagjai számára, így végső soron a Világbajnokságokon illetve a 2012-es Londoni Olimpián való indulás jogához tudja hozzásegíteni a hazai versenyzőket

Az esemény része az I. Békési Kerékpáros - fesztivál programjának is.

Részletes programért katt ide!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!