A Békési Szlovákok Egyesülete is részt vett a Magyaroszági Szlovákok Országos Találkozóján


Vrbovszki Mátyás elnök és Feledi János elnökhelyettes beszámolója a Békés Mátrixon:

A Békés Megyei Önkormányzat által kiírt pályázaton a Békési Szlovákok
Egyesülete 200 000 Ft-ot nyert, amelynek segítségével részt vehettünk
a Magyaroszági Szlovákok Országos Találkozóján 2010. július 3-án,
Lucfalván, amely egy Salgótarján melletti gyönyörű szép völgyben
elhelyezkedő kis település.

A Magyarországon élő szlovákok régiói külön-külön sátorban mutatták be
a régiók életére jellemző ételeket, népviseleteket, szokásaikat (Az
ételeket meg is lehetett kóstolni).

Az ünnepség egy gyönyörű templomban kezdődött, különböző felekezetek miséivel, a Magyar és a Szlovák Kormány képviselőinek megnyitójával és ünnepi köszöntőjével.

Ezután szlovákságért kiemelkedő munkát végzők részesültek
kitüntetésben, majd a délután a tér közepén felállított színpadon
folklór bemutatókkal, énekkarok fellépésével folytatódott.

A Békési Szlovákok Egyesülete a Békés városra jellemző tevékenységeket
mutatott be, úgy mint kosárfonás, békési ágyas pálinka (a kosarakból
mintakollekciót láthattak a résztvevők).

A Békési Szlovákok Egyesületének célja a Békés város szlovák
nemzetiségű lakosságának nyelvi, tárgyi és szellemi kultúrájának
megőrzése, történelmi hagyományainak ápolása, valamint kisebbségi
létükkel összefüggő más sajátosságaik, egyéni és közösségi
önazonosságuk érvényre juttatása


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!