Dübögő Étterem a Top 10-ben, a Békés Megye Étterme versenyben!


Megjelent: 2010 Július 23. ( Péntek ) 09:44
Módosítva: 2010 Július 25. ( Vasárnap ) 09:06
Több mint 100 induló étterem közül került ételeivel, ízeivel és szervírozásával a legjobbak közé a legsimertebb békési vednéglátós vállalkozás!

Amint azt Cs. Szabó Zoltántól, a Dübögő vezetőjétől megtudtuk, a rendkívül szigorú versenyben a szakmai zsűri mellett közönségszavazatok és különböző feltételek is voltak, így például az étteremnek vállalnia kellett, hogy legalább 5 tipikusan Békés megyei, tájjellegű ételt tart az étlapján, illetve legalább 5 megyére legjobban jellemző élelmiszert (pl kolbászt) használ ezek elkészítéséhez.

Emellett a versenyidőszakban egy „titkos vendég „is érkezett az étterembe, aki az étlapról választva külön értékelte a kiszolgálást, az étel minőségét, a szervírozást, ezzel újabb pontszámokat adva.

Cs. Szabó Zoltán azt is hozzátette, hogy ez az eredmény a jól összeszokott kollektívát és a csapatmunkát dicséri, személy szerint ő maga is nagyon elégedett dolgozóival.

Az étterem vezetője külön kiemelte a Dübögő szakácsait, így Schafer Zsolt, Nagy Mihály, Tóth Mihály, Takács László és Havai Zsolt séfeket, akik napi két műszakban akár 1000 adag ételt is elkészítenek.

A DÜBÖGŐ ÉTTEREM ÉTLAPJA!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!