Bizalom a mezőőrök és a településőrök felé


Tavaly nyáron indította Izsó Gábor polgármester azt a sikeres kezdeményezést, amellyel a külterületi kertekben, földterületeken történő garázdaságok visszaszorítása eredményessé válhatott.

Idén július 9-től szeptember végéig járják a mezőőrök a településőrökkel a veszélynek kitett városrészeket. Munkájukat rendőrök és polgárőrök segítik jelenleg éppúgy, mint az elmúlt esztendőben.

Tevékenységük során külön-külön is fogtak tolvajt. A lakosok visszajelzése és a mezőőrök tapasztalata szerint erős visszatartó ereje van a szolgáltatásnak, különösképp akkor, amikor közös szolgálatot teljesítenek a rendőrökkel vagy a polgárőrökkel. Mutatja ezt az az arány, hogy mezőőrönként átlagosan húsz szabálysértésből eredő tetten érés közül négy ügy került a rendőrség intézkedési körébe terménylopás vétsége miatt, ekkor szénát, kukoricát tulajdonítottak el a gazdáktól.

Gyakoriak voltak a kerti gyümölcslopások, 10-12 esetben szükségessé vált az azonnali beavatkozás, ilyenkor a mezőőröknek és településőröknek jogában áll felszólítani a szabálysértésen ért lakost a helyes magatartás betartására. Az engedély nélküli horgászokat is lefülelik átlagosan tavaly tíz esetben tették ezt. Az egyes területeken elszaporodott kóbor kutyák befogásáról is gondoskodtak a szolgálatot teljesítő személyek, több mint húsz kutya került menhelyre. A napi események sorába tartozik még elenyésző számban az orvvadászat és a vadkár miatti bejelentés. A lakosok örömmel fogadták az új szolgáltatást, bizalommal fordulnak tanácsért a településőrökhöz és a mezőőrökhöz.

Ennek ellenére apróbb szabálysértések előfordulhatnak, amelyek kellemetlenséget okozhatnak a gazdáknak, kerttulajdonosoknak.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!