Szalai László sajtótájékoztatót tartott, az MSZP közlemény adott ki.


A részletek

Mai sajtótájékoztatóján Szalai László, a városi szervezet elnöke többek között bejelentette, hogy polgármester - jelöltjüket Augusztus 11-én, szerdán, míg képviselő-jelöltjeiket augusztus 13-án, pénteken fogják a sajtónak bemutatni Békésen.

Az MSZP pár perce az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünknek:

A Magyar Szocialista Párt Békés Városi Szervezete néhány napon belül nyilvánosságra hozza polgármester jelöltjét és bemutatja képviselő jelöltjeit. Meggyőződésünk, hogy a város irányítása egész embert kíván, aki nem aprózza szét erejét, nem lát el más, egész embert próbáló feladatokat. Aki itt él a városban a hét minden napján, ezért bármikor megtalálható, megszólítható. Akit a békésiek ismernek, elfogadnak, és munkája alapján tisztelnek. Olyan embert jelölünk, akinek számára nem a pártpolitika, hanem a városlakók szolgálata az elsődleges. Aki képes kezelni az elmúlt négy évben felhalmozott adósságot. És végül: nem akarunk Budapestről távirányítóval vezérelt várost!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!