III. Botos Box Gála


2010. augusztus 21-én immáron hagyományosan megrendezésre került Salgótarjánban a Botos Box Gála - a Surman Box Klub versenyzőinek részvételével.

A rendezvény a két egykori kitűnő ökölvívó Botos András (1972-es Olimpiai Bronzérmes és többszörös Európa Bajnoki helyezett) és Botos Tibor (Többszörös Európa Bajnoki helyezett) szervezésében zajlott, amelyen nem más volt a dísz vendég, mint Erdei (Madár) Zsolt Profi világbajnok ökölvívónk, de a szorítóban, ha csak egy bemutató és szórakoztató és az ökölvívást népszerűsítő mérkőzésen láthattuk a nem kisebb személyiséget, mint Kótai (Tornádó) Mihályt.

Mellettük több az ökölvívásban névjegyét lerakó helyi és környékbeli egykori kitűnőségeket is láthattunk, mint pl. Hranek Sándort, aki 10-szeres országos bajnok volt, és aki Kótai Mihállyal vívott egy kitűnő és szórakoztató mérkőzést. Majd ezt követte a szintén többszörös magyar bajnok Alvics Gyula, aki ellen a színész Czapkó Antal vette fel a kesztyűt. És végül a „SZTÁR BOX” 3. párosaként Dopmen mutathatta meg ökölvívó tudását Káté Gyula Junior világbajnok és Világbajnoki ezüstérmesünk ellen.

A további programban Kapócs Zsóka színésznő és egykori szépségkirálynő énekelt Edith Piaf dalt, amellyel megadta az egyébként is kitűnő hangulat alaphangját.

Ezt követően több válogatott versenyző csapott össze a megmérettetésben, amelyen a Surman Box Clubot Fodor Milán képviselte és a válogatottság elsőségéért folytatott komoly csatát a debreceni Hinger Gábor ellen.

Milán már többször legyőzte a debreceni versenyzőt, amely legutóbb ezt megelőzően egy héttel ezelőtt zajló Sóstó Kupán történt Nyíregyházán, ahol 5:0 arányban sikerült felül kerekednie ellenfelén. Nem történ ez most sem más képen, hiszen itt is egyhangú pontozásos győzelmet hirdettek az ítészek.

Arra készültünk, hogy a debreceni fiú majd megpróbál minél nagyobb intenzitással támadni, hogy megtörje versenyzőm technikás és olykor kemény ütésekből álló harcmodorát. Ez be is jött, hiszen ellenfelünk pont úgy kezdte a mérkőzést, ahogyan azt vártuk, jött rohamozott, de Milán ezt már az első fél percben oly megfelelően hatástalanította, hogy ellenfelének a további két és fél menetben semmi esélye nem maradt a győzelemre, így ismét az történhetett a szorítóban, amit versenyzőm akart.

Milán igen komolyan vette taktikai utasításomat és mondhatni 100%-ig betartotta azt. Nagyon örülök, hogy megfelelően megértjük egymást és így versenyzőm előtt úgy gondolom, hogy tehetségének és szorgalmának köszönhetően még szép jövő állhat az ökölvívó sportban. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint, hogy ennek a győzelemnek köszönhetően szeptemberben a Magyar korosztályos válogatottal Novi Sad városában elindulhat az igen magasan rangsorolt Aranykesztyű bajnokságon.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!