Az első előadás a Békési Szilvapálinka Centrumban


Szerdán bebizonyosodott, miszerint egy félkész építkezés is alkalmas helyszín lehet tartalmas összejövetel számára.

A Békés Megyei Mérnöki Kamara szakmai előadást tartott Békésen, a leendő Békési Szilvapálinka Centrumban, az Ady u. 1 szám alatt, a „Zsinagóga átalakítása, utólagos alápincézése” címmel.

A Békési Szilvapálinka Centrum megépítése, az egykori zsinagóga átalakítása, alápincézése jelentős kihívás elé állította úgy a tervezőket, mint a kivitelezőket. Ennek apropóján gyűltek össze a megye statikusai az építkezés helyszínén.

A program levezetésére Dr. Cserei Pál, a Békés Megyei Mérnöki Kamara elnöke vállalkozott. Elsőként Békési Zoltán, a beruházó Békési Pálinka Zrt. vezérigazgatója szólt néhány szót az egybegyűltekhez. Ismertette a beruházás célját, bemutatta a megvalósítandó elképzeléseket, funkciókat, s természetesen említést tett az épület „névadójáról”, a földrajzi eredetvédett Békési Szilvapálinkáról.

A szakmai programban elsőként Szabó János építészmérnök mutatta be elképzeléseit. Előadásában betekintést nyújtott az építmény múltjába, felvázolta a jelenlegi terveket, s látványképek segítségével megcsodálhattuk a felújított épületet is.

Bánfi Ádám okleveles építőmérnök, statikus tervező az alápincézés statikai problémáira helyezte a hangsúlyt. Beszámolt az utólagos alápincézés tervezői kihívásairól, a megrendelői igények adaptálásáról. A szakmai beszámolón túl még egy fontos dolgot is megtudhattunk tőle: egy kis épület is támaszthat jelentős kihívásokat.

A kivitelezés technikai tapasztalatairól Gyenge Mihály okleveles építőmérnök, az építkezés műszaki ellenőre számolt be. Élménydús előadásával betekinthettünk az építkezés folyamatába. Bemutatta a munkák folyamán alkalmazott egyedi megoldásokat.

Az előadásokat követően a vendégek bejárhatták a félkész épület termeit, pincéjét. A tulajdonos és a mérnökök a részben csupasz falak előtt készséggel válaszoltak a feltett kérdésekre. Többek egybehangzó véleménye szerint a büfét már nem is szükséges tovább építeni, jelenlegi formájában is teljes mértékben megfelelt az elvárásoknak.

A Békési Szilvapálinka Centrum létrejöttét az Új Magyarország Fejlesztési Terv Támogatja.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!