Kampánycsend a Madzagfalvi Napok alatt!


Izsó Gábor, Békés város polgármestere egyeztetést hívott össze a 2010-es önkormányzati választások alkalmából az induló pártok képviselőivel, hogy ismertesse velük „A köztisztaság fenntartásáról szóló” helyi rendeletben foglalt, a választási plakátolásra vonatkozó szabályokat.

A helyi rendelet értelmében a városközpont műemléki környezetében nem szabad ragasztással plakátolni, azaz nem lehet kiragasztani választási plakátot műemléki környezetben elhelyezkedő épületre, műemlékre, állami vagy helyi önkormányzati tulajdonra. Békés Város Önkormányzata éppen ezért külön hirdetési hengereket helyez ki, melyeket a pártok sorsolás alapján meghatározott helyeken használhatnak.

További szabály, hogy magánterület, magánlakás, üzlet kirakatába, kerítésére csak a tulajdonos engedélyével helyezhető ki plakát, vagy szóróanyag. Aki a rendeletben meghatározott szabályok ellen vét, azt az önkormányzat bírsággal illeti.

A megbeszélés témája a helyi rendelet ismertetésén túl egy olyan elvi/erkölcsi megállapodás elfogadása volt, mely a Madzagfalvi Napok rendezvény három napja alatti kampánycsendről szólt.
A jelenlévő pártok képviselői Izsó Gábor polgármester kérésére megállapodtak abban, hogy a Madzagfalvi Napok ideje alatt nem kampányolnak, azért, hogy a békésiek önfeledt szórakozását ne áldozzák fel a politikának, azaz nem agitálnak a rendezvény helyszínein, nem osztogatnak szóróanyagot, nem tesznek ki pártra utaló molinókat, zászlókat stb.

A megállapodás szerint, melyet valamennyi, jelöltet állító párt képviselője elfogadott a Madzagfalvi Napok ideje alatt a pártok tagjai, segítői feliratos pólót viselhetnek, illetve az Ízek Utcája főzőversenyen is többen terveznek főzést, de különösebb választási kampányt az ígéretek szerint nem folytatnak a rendezvény helyszínein.

A rendezvény idejére szóló megállapodás csupán elvi/erkölcsi szintű, így megsértése nem jár jogszabályi következményekkel.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!