Sajtótájékoztatót tartott a FIDESZ


Sajtótájékoztatót tartott a békési FIDESZ csoport és meghívott vendége Dr Túri-Kovács Béla, a Fidesz frakció alelnöke, országgyűlési képviselő.

Dr Túri-Kovács Béla elmondta hangsúlyozta, hogy áprilisban az ország nagy lehetőséget adott a Fidesz hatalomra juttatásával. e hatalom mellett egy szilárdan, erősen álló önkormányzati rendszer kell.

Október 3-án hatékony önkormányzatoknak kell felállnia. A politikus szerint Békés megye az ország egyik legnehezebb területe, fontos, hogy Békésen is elnyerjék a fidesz jelöltjei az itt lakók támogatását.

A feldolgozó ipar, a termőföld kiemelt szerepet játszik a Fidesz kormány politikájában, ehhez kell, hogy csatlakozzon a helyi önkormányzat is.

Erdős Norbert alpolgármester(3. sz.körzet) elmondta, hogy minden vállalását teljesítette a malomvégi körzettel kapcsolatban, további fejlesztéseket is tervez.

Rácz Attila képviselő-jelölt (6. sz. körzet) szerint a peremkörzetében számos megoldandó gond van, így példáúl a cigány-vízláda, amely átalakításra alakul, holott a hatházi körzet parkja is lehetne.

Blaskovits Péter képviselő-jelölt (5.sz.körzet) Elkészült a békési Fidesz gazdasági

porgramja, amely teljes összhangban van a kormány programjával.A feldolgozó és tartósító ipar feltámasztása, radikális fejlesztése a fő cél, a zöldség-gyümölcs termesztés támogatása.Saját körzetében az utak fejlesztését is szorgalmazza.

Lele Árpád képviselő-jelölt (4.sz.körzet) A Szent Pál soron a csapadék elvezetés, a Denevér melletti gát tetejének aszfaltozását és az újabb malomasszonykerti rész újosztásának kialakítását Szarvasi és a Bajza utca előtti szakasz rendezésést, a Vica rehabilitációját tartja fontosnak

Csibor Géza képviselő-jelölt (2.sz körzet) járdák és utak javítása, terek, játszóterek kialakítását nem csak a belvárosban, hanem a külső körzetekben is fontosnak tarja.

Erdős Norbert képviselő-jelölt, alpolgármester elmondta, hogy továbbra is fontosnak tarja, hogy Békésen Fideszes többségű önkormányzat álljon fel a város érdekében.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!