Megvalósult a piaci hangosítás első üteme!


A békési ELECTRIC ÁRUHÁZ épített ki az új hangosító rendszert

Békés város piacfelügyelete a hatékony működés és működtetés érdekében hangosítási rendszerrel látja el a piac területét. Piaci napokon a város egyik legfrekventáltabb közéleti színtere ezáltal alkalmassá válik arra, hogy aktuális felhívásokat, közelgő programokat, vásárokat, börzéket, a lakosságot érintő hasznos információkat minél szélesebb körben közzé tehessenek.

Az önkormányzat az állati hulladékok kezelésére elkülönített költségvetéséből átcsoportosítással tudja megvalósítani. Az első ütemben a csarnok fedett területe érintett, ezt 350 ezer forintból valósították meg.

Izsó Gábor polgármester azonban fontosnak tartja, hogy a piac zárt területe mögötti részen is hallható legyen minden hasznos információ. Így a tervek szerint a második ütemben ezen a területen először két közvilágítási oszlopot helyeznek el, amellyel egyúttal megoldottá teszik a terület világítással való ellátását is, ezután szerelik fel a hangosítást. A második ütem megvalósítása mintegy 200 ezer forintba fog kerülni.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!