Országos Ifjúsági Szólótánc Verseny döntőjébe kerültek


Megjelent: 2010 Október 20. ( Szerda ) 13:40
Módosítva: 2013 Március 10. ( Vasárnap ) 15:06
Okányi Mihály és Pankotai István a legjobbak között! - Barna Zoltán beszámolója a Belencéres Alapítványtól

Október 8-9-10-én rendezték Szarvason a VI. Országos Ifjúsági Szólótáncverseny selejtezőit.

Neves szakmai zsűri értékelte a táncosokat. (Dr. Ratkó Lujza, Lukács László és Széphalmi Zoltán)

Az ország több városában (Somogyjádon,Szarvason és Nyíregyházán) megrendezett területi selejtezőkből 50 produkció jutott be a november 19 – 20-án esedékes döntőbe.

Békés megyéből 7 fiatalnak sikerült az egri döntőbe táncolnia magát. Sikerként könyvelhető el, hogy a 7 táncos közül kettő a Békési Kistérségi Iskola Művészeti Tagiskolájának a növendéke, és közülük összesen négy a Belencéres Néptáncegyüttes tagja.

Az öt induló táncosunk közül Okányi Mihály és Pankotai István készülhet az egri megmérettetésre.

Ezen kívül további két döntőbe jutott tanuló is a Belencéres Néptáncegyütteshez kapcsolható, hiszen aktív táncosaink, bár ők most nem békési színekben indultak.

Földesi Mártont (Bartók T.E. ) és Gellén Pétert ( Tabán T.E. ) a békéscsabai táncegyüttesek nevezték be erre a szólótánc versenyre. Minden továbbjutott táncosnak és a felkészítőiknek gratulálunk és további sikeres felkészülést kívánunk!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!