Mi lesz a békési Jancsikával? Sorsára hagyták a beteg kisfiút!


Amint azt a Beol.hu a Délmagyar cikkére hivatkozva megírta, egy békési szívbeteg kisfiú fekszik a szegedi gyermekklinikán, akit szülei nem látogatnak. Időközben Békés Város Önkormányzata közlemény adott ki az ügyben, közben az országos médiumok is intenzíven érdeklődnek az ügy iránt.

Békési az a kisfiú, aki három napos kora óta, immáron kilenc hónapja él a szegedi gyerekklinikán — tudtuk meg a városban élő olvasóinktól.

Mint azt a Délmagyar.hu vasárnapi megírta, melynek nyomán mi is közöltük, a gyermeket eddig nem nagyon látogatta az anyukája, olykor a nagymamája érdeklődik felőle telefonon, a kórház dolgozói viszont rajonganak érte.

Jancsika háromnapos korában került Békés megyéből Szegedre, nagyon súlyos szívfejlődési rendellenességgel. A betegségéből is adódóan állandó felügyelet alatt tartották, a nővérek fürdették, pelánkázták és babusgatták. Öthónaposan végezték el rajta a szükséges beavatkozást. A műtét jól sikerült, a baba mégis az osztályon maradt, a családja továbbra sem vitte haza.

Megkerestük az ügyben a békési polgármesteri hivatalt, amely közleményben reagált kérdéseinkre. Mint megtudtuk, a békési szociális szolgáltató központ felé augusztus közepén érkezett jelzés hogy a kisfiút a kórházban senki nem látogatja. A gyámhatóság felé a kórház részéről nem érkezett jelzés.


A szolgáltató központ jelzését követően a gyámhatóság a kiskorú védelembe vételét elrendelte, és folyamatban van annak vizsgálata, hogy Jancsika gondozását a jövőben ki lássa el.

A hatóság jelenleg a tágabb családi körben vizsgálja, hogy van-e olyan alkalmas személy aki a kiskorú gondozását – nevelését elláthatná. Jelenlegi információk alapján az körvonalazódik, hogy rövid időn belül családi környezetbe kerülhet a gyermek. /beol.hu/

BÉKÉS VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA

KÖZLEMÉNYE

Az országos médiumokban egyik vezető hírként szereplő, szívbeteg kisfiú esetével kapcsolatban Békés Város Polgármesteri Hivatala az alábbi közleményt adja ki.
A Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ felé 2010. augusztus közepén érkezett jelzés hogy a kisfiút a kórházban senki nem látogatja. A gyámhatóság felé a kórház felől semmilyen jelzés nem érkezett a mai napig.
A szolgáltató központ jelzését követően a gyámhatóság a kiskorú védelembe vételét elrendelte, és folyamatban van annak vizsgálata, hogy Jancsika gondozását a jövőben ki lássa el.
A hatóság jelenleg a tágabb családi körben vizsgálja, hogy van e olyan alkalmas személy aki a kiskorú gondozását – nevelését elláthatná. Jelenlegi információk alapján az körvonalazódik, hogy rövid időn belül családi környezetben kerül elhelyezésre a gyermek. Ennél bővebb információról nem áll módunkban az üggyel kapcsolatban nyilatkozni.

Képünkön: A Szegedi Gyermekklinika


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!