Gyermeknapi családi délután a Bajza utcai bölcsõdében!


Ebben az évben immár ötödik alkalommal rendeztük meg június 04-én du.15.00 órai kezdettel a gyermeknapi családi délutánunkat.

Színes, változatos programmal készültünk: A Fazekas Mihály-Lúdas Matyi címû mûvének mesejáték átdolgozását a Szegedi Kis István református általános iskola 3.osztályos tanulói mutatták be. A darabot betanította:Csonka Jánosné tanítónõ.

Ezután a „Mini Fregolina” tánccsoport vidám mûsorát láthatták a gyermekek és a kedves vendégeink. A táncokat betanította Kenyeres Csaba táncpedagógus.

Barna Jani bácsi pónijai ismét nagy sikert arattak. A póniztatásban, mint minden alkalommal , most is Domokos Imre segített.

Molnár Imre bûvész Székkutasról érkezett és lufit hajtogatott, többek között zsiráf, kutyus, nyuszi, kard is született a kezei nyomán.

A gyermekek szórakoztatásában segítségünkre volt a „Kölyökidõ” alapítvány;nagy sikert aratott az ugráló vár és az arcfestéshez is sok kisgyermek ült le, hogy kistigrissé, pillangóvá váljon.

A tombola húzás sokaknak hozott szerencsét, értékes nyeremények találtak „gazdára”;kismotor, fa játékok, babák, torták, fonott árúk, stb.

A „büfében” süti, szendvics, pizza, üdítõ vásárlására volt lehetõség.

Rendezvényünket a szülõk együttmûködésével , támogatásával tudtuk ebben a formában létrehozni.

Vállalkozók is szponzorálták a családi délutánunkat:

-Kis Zoltán és családja fonott árú készítõ

-Fakuckó

-Sipaki cukrászat

-Lagzi cukrászat

-Csapó pékség

-Domokos család

A fotókat Apáti-Nagy Lajos készítette a Békés-Mátrix részére.

A mûsorunk hangosításáról Csökmei Gábor gondoskodott.

A szülõk támogatására, együttmûködésére egész évben számíthattunk. Ebben a gondozási évben is több alkalommal tapasztalhattuk a szülõk, családok segítõkészségét;a gyermekek rajzolásához, szinezéshez papírral, fénymásolással, a szerepjátszáshoz játszókötények varrásával segítették a munkánkat. A homokozónk feltöltésekor az apukák segítettek.

Több alkalommal támogatta rendezvényeinket a Sipaki család.

Tavasszal Pikó Sándor és családja játszóházikóval lepet meg bennünket.

Kollektívánk nevében köszönöm a családok egész évi együttmûködését, támogatását, valamint a gyermeknapon nyújtott segítséget, támogatást a szülõknek, vállalkozóknak.

Csökmei Gáborné

Bölcsõdevezetõ


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!