Indul a „Hét Krajcár” program Békésen!


Izsó Gábor, Békés város polgármesterének kezdeményezésére "Hét Krajcár" elnevezéssel hétvégi, gyermekétkeztetési program kezdődik 2011. január 8-án, Békésen, melyet a tervek szerint ezentúl a nyári szünet kivételével minden szombaton megszerveznek azok, akik magánszemélyként, vállalkozásként vagy civil szervezetként hozzájárulnak ahhoz, hogy alkalmanként 150, valóban rászoruló gyermek ne éhezzen!

Sokszor kevés is elég, hogy segítséget nyújtsunk embertársainknak, a leginkább rászorulóknak. Egykor hét krajcár, ma pár ezer forint – ha eljut a megfelelő helyre – valós segítség lehet azoknak, akikkel szűkmarkúan bánt a sors. Közülük is a legkisebbek azok, akik a legtöbb figyelmet igénylik.

A kezdeményezés igazi összefogást váltott ki mindenkiből, a legkülönbözőbb emberek adakoztak a szervezésben is részt vevő Családért Alapítvány számlájára, hogy segítsék az akciót.

Az alkalmankénti 150 gyermek adatait a polgármester felkérésére a békési óvodák és iskolák szakemberei állították össze. Jelenleg is több száz olyan gyermek van fent a listán, akiknél nem mindig biztosított a hétvégi, otthoni étkezés zavartalansága. Éppen ezért az étkezésben résztvevők névsora havonta változik majd. Minden család személyre szóló levélben értesülhetett a napokban arról, hogy a gyermekük számára készülő meleg ételt egy hónapon át hol és mikor vehetik át és vihetik haza. A szervezésben résztvevők kontrollálják is az átvételt, hogy valós igények mentén haladjon a program.

A januári hónapot maga a polgármester támogatja adományával, az ingyenes főzést pedig a polgármesteri hivatal konyhája vállalta fel. Februárban ezt a sort folytatja a Dr. Hepp Ferenc Tagintézmény, majd pedig márciusban az Eötvös József Tagintézmény konyhája, de Békés valamennyi nagyobb konyhája, sőt éttermek is jelezték segítő szándékukat. Minden esetben az intézmények és a szakemberek ingyen, társadalmi munkában segítik a karitatív akciót. Az ebéd költségének biztosítását Izsó Gábor polgármester mellett önkormányzati képviselők, orvosok, vállalkozók és magánszemélyek is felvállalták, de a programhoz bárki kapcsolódhat. Jelenleg az előzetes egyeztetések és felajánlások alapján fél évre fedezve van egy-egy szombati gyermekétkeztetés költsége. Számításaink szerint éves szinten mintegy 5-6 millió forint értékű támogatás juthat el így a legrászorultabb gyermekekhez, természetbeni formában.

Bízunk abban, hogy a Hét Krajcár programja nem csak a rászoruló gyermekek hétvégi étkezését fogja segíteni, életükbe több örömöt szerezni, de hozzájárul társadalmunkban egy új szemléletmód kialakításához. A kezdeményezés célja az volt, hogy ne az amúgy is agyonterhelt szociális kasszát szabdaljuk tovább, hanem a társadalmi szolidaritásra építve a közösen tenni akarás felé nyissunk!

Járjunk nyitott szemmel és szívvel a világban és mindenki fedezze fel, hol szükséges a mégoly csekély segítség is, hiszen mindannyian tudunk segíteni!

A Családért Alapítvány számlaszáma:

Endrőd és Vidéke Takarékszövetkezet 53200077-11061164

(Képünk illusztráció)


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!