A Helyi Védelmi Bizottság elnökének lakossági tájékoztatója:


Kijelölések ideiglenes polgár védelmi szolgálatba

A HELYI VÉDELMI BIZOTTSÁG ELNÖKÉNEK

Lakossági tájékoztatója

Tisztelt Békési Lakosok!

Amint az Önök előtt ismert, településünket a Kettős-Körös a múltban többször is veszélyeztette. Békés Város Önkormányzata a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal, valamint a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatósággal közösen mindent megtesz azért, hogy a településen élők élete, testi épsége és anyagi javaik ne kerüljenek veszélybe.

A sikeres védekezés egyik alapfeltétele, hogy a hivatásos védekezők mellett kellő számú helyi lakos is részt vegyen a védekezési munkálatokban.

Ennek érdekében Békés Város lakosságából a polgári védelemről szóló 1996. évi XXXVII. törvényben kapott felhatalmazás alapján kijelöltem – egy esetleges védekezés esetére – az ideiglenes polgári védelmi szolgálatba beosztásra kerülők körét, akik a gáton közvetlenül részt vesznek – egy esetleges – a védekezésben.

Annak érdekében, hogy az érintett lakosok kellő időben tudomást szerezzenek arról, hogy ideiglenes polgári védelmi szolgálatra kijelölésre kerültek egy esetleges árvízi védekezés esetén, 2011. február 14-16. között a Polgármesteri Hivatal dolgozói valamint a polgárőrség tagjai a polgári védelmi szolgálatról szóló általános tájékoztatóval keresik fel otthonaikban az érintetteket.

A településünkön élők és azok értékeinek védelme közös érdekünk, ezért kérem az Önök szíves együttműködését most és egy esetleges árvízi veszély esetén a jövőben is!

Izsó Gábor

polgármester


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!