Harmadszor választották meg Izsó Gábort a KBC elnökévé


Januárban tartotta idei első soros ülését megyénk három meghatározó városának – Békéscsaba, Gyula és Békés – közös szervezete a Közép-békési Centrum (KBC) a békési városháza dísztermében.

Az ülésen immár harmadik alkalommal Izsó Gábor békési polgármestert választotta a Társulás elnökévé. A pozíciót korábban a három város polgármestere felváltva töltötte be, ám immár harmadik alkalommal Békés polgármesterét választotta a grémium vezetőjévé.

A döntésben fontos szerepet játszott az, hogy a KBC által beadott és nyertes INTERREG pályázat keretében a szervezet 15 aktív turisztikai túraprogramot szervez, melyek nagy hányada Békést érinti illetve Békés-Dánfokon kerülnek elhelyezésre a pályázat keretében beszerzett sárkányhajók, túrakenuk és kerékpárok. Maguk a túrák is a Békés-Dánfoki Turisztikai Központból indulnak majd, mely így egyfajta turisztikai bázisává válhat a KBC-nek Izsó Gábor elnök elképzelése szerint.

A Közép-békési Centrum munkáját a három város polgármestere mellett két-két további tag segíti. Izsó Gábor polgármester mellett Békést a következő ciklusban Pocsaji Ildikó képviselő asszony és Gyebnár Péter a Békési Polgármesteri Hivatal pályázati csoportvezetője képviseli a szervezetben. A delegált személyeket Békés Város Képviselő-testülete hagyta jóvá a január végi testületi ülésén.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!