Elfogadták a város költségvetését!


Izsó Gábor polgármester: az idei lesz az eddigi legszűkösebb keret.

Amint arról a polgármester mai sajtótájékoztatóján beszámolt, Békés város költségvetése idén 4,686 MRD forint ami annak eredménye, hogy a kormány tervezett hiánycélja a város költségvetésére is hatással van.

A város működtetésére szánt összeget is csökkenteni kellett, átszervezések kezdődtek az intézményeknél, kevesebb emberrel, több munkát kell elvégezni

Közel 3 MRD forintnyi fejlesztés érkezett az elmúlt ciklus alatt, ezek működtetése is feladat.

A Közmunka program alapos átszervezésen esett át, lényegesen kevesebb jut közmunkára, többek között ezért is a munkahelyteremtés elsődleges program lesz. A szociális kiadásokra 60 millióval többet költ a város 2010-hez képest

A város lakosságának kritikus elszegényedése folyamatban van. A város biztonsága kiemelt feladat, ezért folyamatosan együttműködnek a Polgárőrséggel, Rendőrséggel.

A helyzetet nehezíti az is, hogy a tervezett 250 millió helyett 200 millió forint bevételt hozott az iparűzési adó.

A nehéz gazdasági helyzet ellenére betervezett fejlesztések is vannak, melyek költségcsökkentő hatásúak lesznek és vannak olyan kiadások, amelyek elkerülhetetlenek, ilyen a belvíz elhárítási program 176 millió forintos költsége, amely jelentős része támogatás. Ebből a Bánhida és a Malomasszonykert mentesítése lesz megoldott.

Elnapolhatatlan a szennyvíztelep felújítása, amely elavult, és bírságot vonhat maga után, ennek megoldása közel 500 milliós beruházást igényel.

A polgármester elmondta, hogy olyan pályázatokon indulna a város, amely az energia felhasználás csökkentésére vagy takarékosabb módszerre történő kiváltására ad keretet, ilyen a geotermikus energia felhasználása, amely egyre kedvezőbb támogatással érhető el., jelenleg 15% önerővel is pályázatható, és 1.-2 éven belül 60%-.os megtakarítást érhető el vele.

Hitel felvételét egyelőre se működésre se fejlesztésre nem terveznek


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!