Békési Utcazene és Sport Majális - Sztárvendég az Adam'sComedy


Könnyed kikapcsolódásra számíthatnak mindazok, akik ellátogatnak az idei Békési Utcazene és Sport Majálisra. A 2010-ben sikeresen debütáló utcazenei rendezvény néhány változtatáson esett át. Idén is a zenéé lesz a főszerep, de becsempésztünk a programba sport és gasztronómiai elemeket is.

Délelőtt 9,00 órakor grillversennyel indul az egész napos rendezvény. Az elkészült finomságokat zsűri értékeli. 2011. április 20-ig csapatok jelentkezését várjuk. A felszereléseket és az elkészíteni kívánt ételeket mindenki magának biztosítja.

A verseny közben Varga János zenész gondoskodik a jó hangulatról és a kisebbekről sem felejtkeztünk el. Sas Attila vidám, zenés gyermekműsorát élvezhetik szülők és gyerekek egyaránt.

10,00 óra magasságában elindul a sport program is. Három pályán, térkép alapján történő tájékozódási futás, közben ügyességi feladatok várják a családokat. Itt nem csak a gyorsaság, hanem az ügyesség is fontos.

A grill verseny eredményhirdetése után veszi kezdetét az utcazenélés.
12,00 órától két színpadon folyamatosan cserélődnek a jobbnál jobb zenekarok. Akik tavaly voltak az I. Békési Utcazenén, azoknak már ismerős lehet az Imladrys, Ats&Renko, PUB, Blues Taxi Saxophone Band, Ó-Körös Trió és a megasztárból jól ismert Petruska András is.

Szerencsére bővült a kínálat és új zenekarok is bemutatkoznak, többek között: Cellist of destiny, Sziblingsz, Bereczki Károly, Faces of the Moon Company, Csordás Ákos, Héjja Gyula és barátai, Apple Horse Cream, Pikó Imi, Fémtörés zenekar és a Tükezoo duó is.

14,00 órától a békési majálissal egybekötve robogós vetélkedőt szervez a Békési Motoros Baráti kör a kulturális központtal együttműködve.

A vetélkedőre a jelentkezés ingyenes, az első három helyezett díjazásra kerül. A jelentkezés kritériuma, a betöltött 14. életév, és
természetesen az érvényes smkp jogosítvány és saját (vagy kölcsön) robogó. Jelentkezés telefonon Boros Imrénél: 30/945-1449-es számon.

15,00 órától az Esély Állat és Természetvédő Közhasznú Egyesület örökbefogadási napot tart.

16,00 órától hangszerbemutató, dobtanulási lehetőség és közös zenélés a Dobszerda körrel.

A 3. színpadon 20,00 óra után az elmaradhatatlan "Az Én hangom" énekverseny helyezettjei mutatkoznak be. Az est sztárvendége szintén a megasztárból jól ismert Békés megyei ADAM’S COMEDY együttes, akiket mára már egész ország ismer.

Az esti koncert után egy fergeteges utcabál vár mindenkit az utcazenészekkel. Nagy szeretettel várunk minden zenebarátot, akit érdekel az igényes akusztikus zene.


Érdeklődni lehet és bővebb infó a bekesikultura.hu oldalon, a csokmei.gabor@gmail.com címen, vagy a 06-20/400 2337-es számon.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!