Erste-Békési FKC – CLASS Törökszentmiklós: 24-17 (11-8)


Játékvezetők: Ágnecz Tamás és Sipos Ottó Versenybíró: Szabó János

Erste-Békési FKC: Domokos Dusán 1, Kovács István, Füleki Áron 3, Zöldy Tamás 5, Habuczki Tamás 2, Szatmári László, Varga Attila 1, Molnár Sándor 3, Molnár Zoltán, Varga Antal 1, Ardeleán Péter, Mohácsi Árpád 8(3), Polgár Tibor, Fekete Bálint.
Edző: Gávai Ferenc

Gávai Ferenc: Nagyon magas hőfokú mérkőzést sikerült megnyernünk. Úgy érzem, hogy egy pillanatig sem volt veszélyben a győzelmünk. Igazi presztízs csata volt, hiszen mint tudjuk a két csapat, nem igazán kedveli egymást. A közönségünk szenzációs volt, reméljük a továbbiakban is mellettünk fognak állni! HAJRÁ BÉKÉS!

Füleki Áron: Örülök a győzelemnek! A 17 kapott gól önmagáért beszél. A támadásban lehettünk volna összeszedettebbek és akkor nagyobb lehetett volna a különbség.

Zöldy Tamás: Fontos győzelmet arattunk egy meglehetősen nehéz, presztízs mérkőzésen. Meglehetősen kemény volt, de sikerült magabiztosan a kezünkben tartani az eredményt a meccs folyamán.

Domokos Dusán: Nagyon jó hangulatú mérkőzésen, egy jó képességű csapatot, magabiztos játékkal győztünk le. Köszönjük mindenkinek, aki szurkolásával támogatta a csapatot! HAJRÁ BÉKÉS!

CLASS Törökszentmiklós: Sóbicz Attila, Csikós Lajos 3(1), Gál Dániel, Varsandán Áron 1, Goran Vujasin 2, Göblyös Tibor, Musits Norbert 2(1), Stéhli Csaba 2(1), Takács Péter 3, Farkas Kristóf 2, Csató Dávid 1, Fejes Marcell 1, Récsi József, Losoncz László.
Edző: Kis Gergely

Hétméteresek: Békés: 3/3
Törökszentmiklós: 4/3


Ifi:

Erste-Békési FKC – CLASS Törökszentmiklós: 30-29(19-10)

Játékvezetők: Moldován János és Ökrös László

Erste-Békési FKC: Morva Tamás 6, Paulcsik Tamás, Tar Bence, Bögre Tamás 5, Remes Tamás 1, Bereczki Dénes 6, Domokos Imre, Roczó Tamás 6, Szabó Bence, Kiss Norbert, Farkas Bálint 1, Fekete Bálint 5(1), Styop Miklós, Kánya László.
Edző: Kádas László

Kádas László: Két ellentétes félidőt játszottunk. Az első félidőben kevés hibával, agresszíven védekezve, látványosan kézilabdázva 9 gól előnyre tettünk szert. A második félidőben ezeknek az ellenkezőjét láthattuk, aminek egy szoros végjáték lett az eredménye. Gratulálok a győzelemhez!

CLASS Törökszentmiklós: Török Róbert, Kiss Alex, Szécsi Balázs 5(1), Török Balázs 1, Soós Bence 2, Ökrös Martin, Török Patrik, Tóth Ferenc György 1, Polgár Dávid 4, Terényi Bálint, Rékasi Richárd 3, Faragó Zoltán 1, Nyeső Péter 12(1).
Edző: Kis Gergely


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!