Folyamatos beruházások és fejlesztések a következő négy évben


Békés Város Képviselő-testülete ellenszavazat nélkül elfogadta a város következő négy évre vonatkozó gazdasági programját, amelynek három fő irányvonala van.

A következő négy évet a turizmus fejlesztése, az energiafelhasználás racionalizálása és az önkormányzati intézmények ésszerű átszervezése fogja fémjelezni.

Az egyhangú szavazattal, nagyobb vita nélkül elfogadott gazdasági programot a város vezetése hosszú távon szeretné megvalósítani, a tervek véghezviteléhez szükséges szándék megvan, de a kormány által tervezett jelentősebb társadalmi-gazdasági átalakítások felülírhatják az önkormányzat szándékait.

A gazdasági program egyik legfontosabb pillére a megújuló energiák, így például a békési termálvíz energiaellátásra való felhasználása. Ez utóbbira alapozva geotermikus fűtési rendszer létrehozását tervezi a város, mellyel éves szinten 40-50 millió forintot takaríthatnak meg. További lehetőséget jelenthet a biogáz erőmű létrehozása, mely szintén pályázati forrásból valósulna meg. A beruházás 15-20 új munkahelyet teremt, de ennél is fontosabb, hogy a szükséges alapanyag beszállítás sok helyi termelőnek jelenthet bevételi forrást.

Az új elképzelések mellett ugyanilyen fontos feladat a már meglévő beruházások beüzemelése. A kistérségi járóbeteg-ellátó intézmény felújítása hamarosan a végéhez közeledik. Az új gyógyászati szolgáltatások beüzemelése és működtetése még az idén megvalósul, de ennél hosszabb folyamat lesz az uszoda és a meglévő fejlesztések önkormányzati támogatás nélküli működtetése. Békés vonzerejének fejlesztése, a turizmus erősítése előtérbe kerülhet a következő ciklusban, hiszen a fejlesztések révén ehhez lassan adottak lesznek a lehetőségek is.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!