Hisayo a békési mennyasszony!


Szerencsi Laci (Kicsi) Japánban találta meg a párját – most mindketten Békésen élnek.

Akár egy romantikus film forgatókönyve is lehetne: amint arról már a Békés Mátrix korbábban írt, Kicsi egy újsághirdetés alapján került Japánban, Tokyo-ban, ahol egy bárban Chipandale táncosként szerepelt.

Itt találkozott először Adachi Hisayo-val és a Japán lány egy pillanat alatt elvarázsolta, azonban szerelmüket először titkolniuk kellett, no nem a morcos szülők elől, hanem bár üzemeltetője előtt, hiszen nem állhatott közeli kapcsolatban a vendégekkel.

Azonban a két fiatal között dúló románc közé nem állhatott se óceán, se szigorú főnők, az első közös randi a Tokyo Tower-en volt, majd számos találkozás követte, többek között Hisayo családjával, nővérével és barátaival

Az évek alatt Kicsi szép lassan családtag lett és közben a lány is többször járt Magyarországon, míg végül egy hete Békésre költözött.

Hisayo most magyarul, míg Laci japánul tanul, közös nyelvként az angolt használják. A Japánt megrázó földrengés idején Hisayo Tokyo-ban tartózkodott, ahol már hozzá vannak szokva az állandó földmozgáshoz, ez azonban minden eddiginél erősebb volt.

Szobájában tárgyak hullottak le a polcokról, az utcán menni sem lehetet az erős rázkódásoktól, amelyet tompa morajlás is kísért.

Családjuk, házuk nem sérült meg, a földrengésre is már csak a gyakori áramszünetek emlékeztetnek szülővárosában.

Tervbe vették, hogy együtt költöznek majd Japánba, ebben mindkettőjük családja támogatja őket, de ez az ottani földrengés utáni helyzettől is függ majd.

KICSI JAPÁNBAN KÉPEK!

KICSI IN JAPÁN VIDEO!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!