Durkó Mihály: Monaco


Várjuk továbbra is elszármazott olvasóink képei a világ minden tájáról! Email: info@bekesmatrix.hu

A Monacói Hercegség a Francia Riviéra szerves része, de mint önálló államról, külön sorozatban mutatok némi ízelítőt.

Monaco kb. két négyzetkilométeres területen fekszik, Vatikán után a világ második legkisebb állama. Mintegy 130 állampolgárságú személyből tevődik össze a kb. 30-32.000 fős lakossága.

Az állam négy negyedből áll, amelyből a legismertebb Monte Carlo és a Monacói Szikla.

Szándékosan kevés képet teszek fel az ismertebb helyekről és épületekről, szemléltetve, hogy ezen a tenyérnyi helyen is lehet parkokat, botanikus kertet (Jardin Exotique), múzeumokat, katedrálist, stadiont, hatalmas parkolót kialakítani. Egy F1-es futam megnézése során a TV-n keresztül gyakorlatilag minden látható belőle.

Építkezni, terjeszkedni ilyen körülmények között csak az ég felé lehet, vagy a tengerből elvenni helyeket (ennek a negyednek külön neve is van: Fontvieille), így is tesznek. Ötször vagy hatszor jártam ott, és tapasztalhattam, hogy a tengernek egy elkerített részén a cölöpök leverése után legközelebb már valamilyen építmény állt az egykori tengerrész helyén.

Az első kellemes meglepetésem az volt, amikor az idegenvezető közölte, hogy az addig elől hordott táskákat, hátizsákokat itt nyugodtan hátra lehet tenni akár nyitott állapotban is, itt nincs lopás! (???) Az egész város minden része be van kamerázva, és esetleges lopás esetén percek alatt el is kapnák a tolvajt.

Érdekes módon, ott senkinek nem sérti a személyiségi jogait a zsiványok elleni intézkedés?!!! Milyen jó céltáblája lenne a mi bősz emberjogi aktivistáinknak II. Albert herceg...

Tisztázandó az is, hogy nem "aranyáron" mérnek mindent, itt is lehet találni elfogadható áron éttermet, kávézót. Persze nem Monte Carlóban a Hotel- vagy Café du Parisra gondolok, de a szintén Monte Carlóban található Kaszinó-tér (Palace du Casino) teraszos kávézójának az árai már nem vészesek, és vannak a városban kifejezetten olcsónak tekinthető (nyugati viszonylatban) étkezdék is

Az szinte természetes, hogy a híres-hírhedt Casino meglátogatása "kötelező" ha már itt jár az ember. Először nem engedtek be a turistás öltözékem miatt, ezért a következő utamra már vittem - kizárólag erre az alkalomra - fekete szövetnadrágot és fehér inget. Minden terembe így sem mehettem be, bizonyos termekbe minimum öltönyben és nyakkendővel lehet belépni. A józan eszünknek és az eléggé lapos pénztárcánknak köszönhetően megúsztuk a kaszinózást 30 euró elveszítésével, amit amolyan belépő díjnak tekintettünk.

A luxusautók kedvelőinek elég lenne a kaszinó előtt, vagy a közvetlen közelében bámészkodni egy órát, többet láthatnának belőlük, mint egy kiállításon. Ezt azok alapján mondom, amennyit láttam a környéken sétálgatás és a már említett kávézóban sziesztázás közben, engem soha nem érdekeltek annyira az autók, mint általában a férfiakra jellemző.

A Hercegi Palotának van látogatható része is, ami nem fogott meg igazán: sok portré sok emberről, elegáns és drága berendezési tárgyak, szóval "olyan tipikus kastélyos" a kialakult benyomásom róla, amelyhez hasonlókat láttam már a bécsi Hofburgban, a petrodvoreci Cári Rezidencián, és hasonló helyeken.
Érdemes itt is furikázni az idegenforgalmi helyeken szokásos kisvonatnak dekorált járművel, mindíg talál újdonságot a látogató.

Feltűnő volt 2006-ban, amikor Sanremóból (lesz sorozat az Olasz Riviéráról is) látogattam át a foci VB döntőjét követő hétfőn, itt már lehetett kapni az akkor negyedik világbajnoki címüket megszerző olaszok négy csillaggal ékesített mezét.

Az egyetlen bánatom itt az volt, hogy nem lehet strandolni a tengerben. Az itteni strandok mindegyike egy-egy szállodáé, ahová pénzért sem engednek be, kizárólag a szálloda vendégei mehetnek oda.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!