KÉSZ - A Család éve - a Díjátadó


Béla Bácsival a KÉSZ is együtt ünnepelt, Dr Osztie Zoltán a KÉSZ országos elnöke és Bíró László tábori püspök is köszöntötte a 10 éves békési civilszervezetet. Juhász Zoltán cukrászmester 150 szeletes tortát ajándékozott a békési KÉSZ csapatnak!

Jenei Béla tanári pályája és az ünnepségen elhangzott laudációja:


A Dr. Hepp Ferenc Tagiskola nyugalmazott igazgatója, igazgatóhelyettese Békésen született 1941. május 27-én.

Egyszerű, dolgos családban nevelkedett. Róla elmondható, hogy a főiskolás évei kivételével eddigi munkássága teljes egészében városunkhoz kötődik. Itt végezte iskoláit, érettségi után a Pécsi Tanárképző Főiskolára jelentkezett, ahol 1964-ben szerzett magyar – történelem - orosz szakos tanári diplomát. A főiskola elvégzése után visszatért szülővárosába, az akkori 3. Sz. Általános Iskolában helyezkedett el. Első és egyetlen munkahelye volt ez az intézmény, ahonnan 1996-ban vonult nyugdíjba.
Már igen fiatal tanárként az iskola egyik meghatározó egyénisége lett. Szigorú, következetes és igazságos nevelőnek ismerték meg a gyerekek, akik felnőttként is tisztelettel beszélnek róla. Munkáját nagy odaadással, teherbírással végezte mindig. Nagyon sok időt töltött az iskolában, minden tőle telhetőt megtett a gyerekekért, kollégáiért. Ez még inkább így volt, amikor igazgatóhelyettesi, majd igazgatói megbízatást töltött be.
Az iskolán kívül is – egészen fiatal korától kezdve – fontosnak tartotta a közjó szolgálatát, s erre nevelte tanítványait is. Ha szükség volt rá, ismeretterjesztő előadásokat tartott, ünnepségek szónoka volt, vagy ha arra felkérték, zsűritagként vett részt különböző versenyeken.
Már a rendszerváltás előtt segítője volt a város közéletének, jobbító javaslatait mindig bátran megfogalmazta. Tevékenységéért 2000-ben Békés Városért Kitüntetést kapott. Mindig nagyon jó kapcsolatot ápolt a békési intézményekkel, a békési emberekkel. Őt – elmondhatjuk – mindenki ismeri városunkban. Vezetőként is megmaradt egyszerű, szerény, segítőkész embernek. Nyugdíjba vonulása után több ideje maradt különféle társadalmi tisztségek betöltésére. Így volt a református egyház presbitere, és a megyei választási bizottság elnöke is. Ma is tiszteletbeli presbiter és a békési református egyházközség közoktatási intézményei igazgató tanácsának tagja.
Jó kapcsolatot ápol volt kollégáival, részt vesz az iskola jeles eseményein. Szabadidejében szívesen kertészkedik, ebbéli ténykedéséből is nagyon sok jó ismerőse van. Rendkívül olvasott, művelt ember, aki az önképzést mindig is fontosnak tartotta. Egyszerű, barátságos személyisége nagyon sok békési ember tiszteletét és szeretetét kivívta.
Mindezekért döntött úgy a békési Keresztény Értelmiségiek Szövetségének tagsága, hogy a 2011. év KÉSZ díját Jenei Bélának adja nagy tisztelettel és hálás köszönettel emberségéért és munkásságáért.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!