Az ünnepségen Mucsi András, az intézmény tanára tartott rövid történelmi áttekintést Trianon előzményeiről és hatásáról.

Tisztelt ünneplők!

Talán a háborús konfliktusok egyik leginkább szívbemarkoló látványát nyújtják a menekülttáborok. Érdekes megfigyelni, hogy mi minden kerül elő egy-egy szatyorból, táskából. A régi ház, elveszített kedves, a szülők megfakult fényképe, régi játék, egy kedves tárgy.

Ennyi maradt egy család, emberi közösség történelméből. Menekültjeink nekünk is vannak. 1919-1921 között több százezer magyar jött át a megcsonkított ország területre önként vagy kényszer hatása alatt, mivel nem akarták szolgálni az új román, szerb, csehszlovák államhatalmat. 1944-ben és a következő években folytatódott a magyar exodus, ekkor is több százezer felvidéki, erdélyi, délvidéki magyar volt kénytelen elmenekülni.

Az elveszített haza emléke nem tűnik el, de aztán jönnek generációk, akik számára a menekülés tragikuma már elfakul, végül egy régi családi emlékké halványul. Így vagyunk a trianoni traumával mi, magyarok is. Az 1920-as eseményeket a legtöbben egy leckének tekintik a negyedikes történelemkönyvben, amelyet megtanulunk, majd dolgozat után elfelejtünk.

A felejtésen nagy erőkkel dolgoztak az elmúlt évtizedekben, és dolgoznak ma is. Így fordulhat elő az, hogy az erdélyi magyarlakta városokba látogató magyar diák mosolyogva jegyzi meg, hogy milyen jól beszélnek magyarul ezek a "románok". Személyes élményem: a határmenti magyarlakta kisvárosba látogató leányzó mondandóját teljesen komolyan gondolva kérdezte nevetve, hogy a "román" templomban a románok miért magyarul énekelnek, imádkoznak, és miért éneklik a magyar Himnuszt. Nos azért, mert a románnak hitt templom ősi református templom volt, magyar gyülekezettel. Számára teljesen új volt, hogy Erdélyben kétmillió magyar nemzetiségű román állampolgár él.

Tisztelt megemlékezők!
Nem szabad felednünk ezen a napon, hogy miről szól 1920. június 4. A vesztes világháborúba Magyarország nem önálló, független államként, hanem az Osztrák-Magyar Monarchia részeként lépett be, és azt se feledjük, hogy a magyar politikai elit vonakodott a háborúba lépéstől. A nemzetiségek között végzett folyamatos aknamunka eredményeként az ország már így is a szétesés szélén volt, az ország lakosságának felét kitevő nem magyar lakosság jó része az elszakadás mellett volt.

Az 1918 őszén megalakult magyar baloldali kormányzat történelmi felelőssége a hadsereg leszerelése, így az ország védtelenül hagyása. Azon a télen a szomszédaink darabokra szaggatták az ezeréves királyságot. Erre tette fel a "koronát" az 1920-es békediktátum, amelyen az ország területének kétharmadát elszakították. A mérsékelt történészek bevallják, hogy a határokat szándékosan úgy húzták meg, hogy az országot gazdaságilag tönkretegyék. A magyarság harmada kisebbségi sorba került. A kisebbségi magyarokat sokan elfeledték.

Tisztelt ünneplők!
Június 4. megközelítése ma is vitatott a mai magyar társadalomban. Úgy vagyunk vele, mint a földön fekvő emberrel. Vannak, akik kerülik a témát, mások egy-egy szánakozó pillantást vetnek fel, megint mások próbálnak segíteni, de csak kevesen tesznek igazán érte. Ma is vannak, akik szerint Trianon nem aktuális, idejétmúlt történelmi esemény, nem kell vele foglalkozni.

Megint mások megvonják a vállukat, szánakozva vagy rosszallva gondolnak 1920-ra, majd továbbmennek. Ismét mások a gyűlöletet választják, és minden nemzetet hibáztatnak a tragédiáért, természetesen a magyarok esetleges felelősségét tagadva. Vannak olyanok is, akik részletesen elemzik az eseményeket, és próbálnak tárgyilagosak maradni. De mit tegyünk mi, a XX. század végén születettek? Hogyan értelmezzük Trianont?

Tisztelt ünneplők!

Trianon és a nemzeti összetartozás napja ma választás elé állít bennünket. Hogyan kezeljük az eseményt? Minden intézményünkbe járó diák rendelkezik történelmi atlasszal, amelyben ha akarjuk, ha nem, belebotlunk az 1920 előtt, ún. Nagy-Magyarországba. Kinek ne fájna a 86. oldalon levő térkép, amelyen piros vonalak hasítják darabokra hazánkat. Mindez történelem, de az idők megváltoztak. A nemzeti gyűlölködés korszakát végre le kellene zárni a Kárpát-medencében. Kifejezetten örülök annak, hogy a kormány június 4-t a nemzeti összetartozás napjának nyilvánította. Június 4. üzenete a ma emberének, az Európai Unió állampolgárának az, hogy a határok nem jelenthetnek akadályt egy nemzet számára, de azt is nem élhetünk gyűlöletben más nemzetekkel. A Kárpát-medencében élő nemzetek összetartoznak. Történhet bármi, amíg élünk, s meghalunk, mi egy vérből vagyunk. Erről énekel az Ismerős arcok. Magyarok, románok, szlovákok, szerbek, cigányok, horvátok, mi egy vérből vagyunk, egymásra vagyunk utalva. Ahogy erre Békés megye évszázadok óta példát ad. A románok, szerbek, szlovákok, horvátok után viszont végre a magyar állam is felvállalja a határontúliakat, és minden magyar megkaphatja a magyar állampolgárságot. Ez a nemzet lelki újraegyesítése és Trianon temetése.

Tisztelt jelenlevők!

A Farkas Gyula Közoktatási Intézmény hosszú évek óta példát mutat a határon túli magyar közösségekkel való kapcsolattartásban. Arad, Kolozsvár, Gyergyószentmiklós régi magyar erdélyi települések, és bár az etnikai viszonyok megváltoztak, iskoláikkal ma is tartjuk a kapcsolatot, mégpedig élő a kapcsolatunk. A határon túl élő magyarokkal való törődésről nem beszélni kell, hanem tenni érte. Ebben vagyunk mi példásak. A trianoni tragédia feldolgozása ma nem a zászlólobogtatásban és a gyűlölködésben, hanem a cselekvő szeretetben van. A nemzeti összetartozás napja alkalmából buzdítok mindenkit, hogy lehetősége szerint támogassa a határon túli magyar közösségeket, látogasson el hozzájuk. Segítsük őket, hogy egy másik ország polgáraként meg tudják őrizni magyarságukat. Talán így kezelhető ma megfelelő módon 1920. június 4. kérdése. Így lehet a trianoni gyásznap a magyar nemzet összetartozásának napja.

Köszönöm, hogy meghallgattak!