Büfével gazdagodott a Békési Kishajó Kikötő!


Megnyilt a Kis Hajó Kikötő mellett a Kikötő Büfé! Hot Dog, Hamburger, Tortillya. szendvics, jégkérem, hűtött italok a kínálatban! A büfé mellé akár kajakkal - kenuval is be lehet állni!

Mindezek az árnyas fák alatt, és közvetlenül a víz partján,a kikötő mellett.

Szebb környezetben nem is nyithatnánk – tudtuk meg Püski Katalin üzletvezetőtől (Katica ABC) aki elmondta, a kínálatot folyamatosan bővíteni fogják, mint ahogy az üzemelésben is igazodnak a vendégekhez.

Természetesen nem csak a kikötőben megfordulókra számítunk, nagyon sokan jelezték már, hogy szívesebben kijönnének, ha lenne valamilyen vendéglátás, akár egy napra is családostul, hiszen a környezet szinte festői, a természet a folyóval pedig olyan hangulatot varázsol, ami utánozhatatlan – mondja Mészáros Sándor, aki a kikötőt üzemeltető vállalkozás tulajdonosa.

A büfé beindítása csak az első állomás. Hamarosan sütő – főző és táborozó helyeket is kialakítanak majd a kikötő közvetlen szomszédságában és biztosítják a sütés - főzést is!

Akár családi programnak sem utolsó kiálátogatni a Békési Kishajó Kikötőbe!

(X) Békés Mátrix Reklám


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!