BÉTAZEN idén harmincötödik alkalommal


Június 19 –e és július 3. között immáron harmincötödik alkalommal kerül megrendezésre a változatos nyári rendezvénysorozat a Békés-Tarhosi Zenei Napok.

A rendezvény két hete alatt a szervezők közel húsz helyszínen több mint harminc változatos programmal várják az érdeklődőket. Kulturális kincseink, helyi értékeink között kiemelkedő helyet foglal el Békés–Tarhos öröksége és külön öröm a város számára, hogy 2009-ben a Magyar Fesztivál Regisztrációs és Minősítési Program jó minősítésű művészeti fesztiválként regisztrálta a rendezvénysorozatot. - nyilatkozta Izsó Gábor polgármester.

A nagy múltú, komoly hagyományokkal rendelkező Bétazen-ről a hamarosan az érdeklődők is bővebben informálódhatnak, hiszen már összeállt a teljes programsorozat. Mint megtudtuk a hagyományoknak megfelelően az első nap a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar nyitóhangversenyével indul a helyi kulturális központ nagy színház termében.

Koszecz Sándor fesztiváligazgató, a város kulturális központ igazgatója ugyanakkor hangsúlyozta, szeretnék elérni, hogy a Bétazen ideje alatt a település hamisítatlan, a környező városokat és községeket is megmozgató fesztiválvárossá váljon.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!