Több mint tizenhatezren látogatták eddig a Békési Uszodát


Bizonyítottan egyre növekvő igény mutatkozik a Békési Uszodára, hiszen ebben az évben a vendégforgalom 10,68%-kal növekedett a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva, derült ki a legutóbbi beszámolóból.

Eddig több mint tizenhatezren látogatták az uszodát és közel harminc százalékában helyi iskolások, óvodások, sportegyesületek tagjai, akik kedvezményes belépővel élvezhetik a létesítmény vizes szolgáltatásait. Míg kora reggelente a szakavatott úszók karcsapásait lehet hallani, addig délelőtt és délután már az iskolás gyerekek vehetik uralmuk alá a tanmedencét és a versenymedencét.

A felnőtt vendégforgalom nagy százalékban négy óra után tehető, legfőképpen a hétfőn és a szerdán megtartott vízi tornát kedvelőktől válik mozgalmassá az uszoda forgalma, illetve az egyre népszerűbb hétvégi babaúszástól is. Az uszodavezetője további kedvezményeken gondolkodik melyeket leginkább a vakációs diákok részére és a csoportos látogatók részére biztosítana.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!