A Petõfi utcán 3 autó csúszott egymásba! FRISSÍTVE 16:40


A viharkárok folyamatosak Békésen, kövesd Vágó parancsnok csapatát a Békés Mátrixon, ahol elsõ kézbõl, egyenesen a tûzoltóktól adjuk az információkat:

Reggel már tudtuk, hogy Kálmán Tibor sportreferens tájékoztatása szerint nem csak a mai, de csütörtöki esőnapot is törölték a Kállai Jenő emlékversenynek, az új kijelölt időpont: 2009.10.20. - reggel 8:20 -as kezdéssel a városi sportpályán - ha az idő ekkor sem lesz jó, akkor sportcsarnokba fogják átteni a helyszínt.

Beszéltünk a békési köztestületiekkel is, ahol Vágó Dénes parancsnok reggel 8 órakor szerencsére még nem tudott káresetről beszámolni, de aztán 9 órától már folyamatosan úton voltak Békés és környékén-

A mai nap tűzoltós krónikája Békésen:

9:45

Tarhoson kidőlt fát távolítottak el a közútról

11:30

A Tavasz utcában kerítésre és útra dölt fát kellett eltávolítani.

12:10

Csokonai utcába vonulnak a békésiek, ahol az úton keresztben áll egy kidőlt fa

12:35

A Zsinór utcában faág szakadt telefonvezetékre, még össze sem pakoltak, de már jött is a következő riasztás: a Csabai úton egy ház széldeszkáját bontotta meg a viharos szél, amely a járókelőket veszélyezteti.

15:31

A Kispince utca egyik házánál egy kidőlt fa a gázóra felfüggesztésének, a gázcsőnek dőlt neki, de szerencsére az nem tört el.

16:20

Ismét Csabai utca, ahol egy nagyobb méretű nyárfa nem bírta tovább, ez is az út fele dőlt meg. A fát kivágták, az utat balesetmentesítették és elindultak vissza a laktanyába, amikor is a Petőfi utcán 3 autó csúszott egymásba - itt a rendőrség kiérkezéséig biztosítotják a helyszínt.

A parancsnok hírportálunknak elmondta, fokozott figyelemmel kísérik az időjárás alakulását.

Békésre éjjel 1 óra magasságában érkezett meg heves esőzéssel és viharos széllel a hidegfront. Magyarország legjobb időjárási portálja, a www.idokep.hu információi alapján:

Kedden délután keleten fordulhat elő továbbra is csapadék eső, az esti órákban már északkeleti országrészben havaseső, havazás formájában.

Nyugaton helyenként felszakadozhat a felhőzet, pár órás napsütés előfordulhat. A szél a Dunántúlon továbbra is erősnek, helyenként viharosnak, keleten élénknek ígérkezik.

A legmelegebb órákban is novemberi hidegre kell készülni, 3-9°C között alakulnak a maximumok.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!