B.Szabó józan paraszti esze hiányzik


Kereszténydemokrata megemlékezés az FKGP „születésnapján”

1930. október 12-én alakult meg Békésen a Független Kisgazdapárt. Ebben az évben is megemlékezést tartottak a békési kereszténydemokraták a pártalapító B.Szabó István házánál.

A rövid megemlékezést Mucsi András kereszténydemokrata képviselő tartotta. Emlékeztetett: a helyzet 1930 óta semmit sem változott, hiszen a Békési Program követeléseinek nagy része ma is aktuális, mert a helyzet most is hasonló.

A parasztság védelme, a bürokrácia leépítése, az olcsóbb és hatékonyabb állam, a megfelelő hitelrendszer ma is aktuális. 80 éve is volt válság, a gazdasági világválság, de a helyzet gyökeresen más: akkor a kormány nem akarta tönkretenni a vidéket, amely az ország ütőere. Ha fel akarjuk emelni az országot, meg kell őrízni a vidéket. Ebben példa a pártalapító B.Szabó István.

Dr. Pálmai Tamás, a KDNP megyei elnöke arra utalt, hogy jó lenne, ha lenne legalább egy olyan becsületes miniszter, mint amilyen B. Szabó István volt. Ez a józan paraszti ész hiányzik a politikából – mondta a politikus.

A KDNP képviselői az ünnepség végén megkoszorúzták a pártalapító házán levő márványtáblát.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!