Nívódíjas a Békési Belencéres Néptáncegyüttes


Megjelent: 2009 Október 16. ( Péntek ) 12:46
Módosítva: 2013 Március 10. ( Vasárnap ) 10:10
Tökmulatság, Debreceni Konzervatórium, Nagykálló - 3 nap alatt 3 helyen szerepeltek a Belencéres táncsoportjai.

Sok dolguk volt az elmúlt hétvégén a békési Belencéres Néptáncegyüttes csoportjainak.

Szombaton az utánpótlás, ifjúsági csoport Békésen a IV. Békési Tökmulatságot színesítette szép műsorával, majd vasárnap délután ugyanezzel a műsorral Debrecenben aratott sikert, ahol a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának nagytermében Békés mutatta meg kulturális értékeit a helyieknek.

Az igazi megmérettetésen a Belencéres felnőtt csoportja esett át Nagykállóban.

Az idén már a XXIV. Kállai Kettős Néptáncfesztivált rendezték meg, amely a néptáncmozgalom élvonalába tartozó együttesek egyik legrangosabb hazai seregszemléje, találkozási és versenyzési lehetőséget biztosító rendezvénye. A tizenöt hazai és négy külföldi vendégcsoport között, Békés megyét a békési Belencéres Néptáncegyüttes képviselte nagy sikerrel.

A Dr. Diószegi László elnökletével bíráló öt tagú szakmai zsűri a Belencéres Néptáncegyüttesnek a táncos seregszemlén nyújtott kiemelkedő művészeti teljesítményéért NÍVÓDIJAT adományozott.

A Mahovics Tamás és Szabó Csaba koreográfiáiból összeállított Színek című műsorban rimóci magyar, szászcsávási cigány és kétegyházi román táncokat mutattak be. A szakmai elismerés odaítélésekor figyelembe vették a műsorszerkesztést, a folklorisztikai hitelességet, a koreográfiai megformáltságot, színpadi megjelenést, az ének-zenei előadást és az előadói színvonalat.

A békésieknek azért is jelent ez a mostani elismerés sokat, mert az elmúlt egy év munkáját minősítette a szakmai zsűri vasárnap jelesre. Az értékeléskor kiemelték: jó irányba halad a békési néptáncegyüttes szakmai fejlődése. Mahovics Tamás művészeti vezető tevékenységét dicséri ez az elismerés, aki elmondta, hogy köszöni a táncosok kitartását és munkáját, amivel bizonyítani tudták, hogy érdemesek a kitüntető megbecsülésre.

A Belencéres Alapítvány keretein belül továbbra is arra törekszünk, hogy magas színvonalú produkciókat állítsunk színpadra, valamint töretlenül folytassuk az utánpótlás nevelését.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!