Jó játékkal szerzett 2 pont idegenbõl.


Molnár Gergely bezámolója az Erste BFKC - Balassagyarmat mérkõzésrõl.

Az NB1/B 6. fordulójában Balassagyarmatra utazott csapatunk. A tavalyi mérkõzésen 2 gólos vereséget szenvedtünk ezen csapat ellen, akik idén csupán 2 pontot szereztek eddig. A szombati meccs sem ígérkezett könnyûnek, de pontban, pontokban reménykedtünk.

Az ifjúsági csapatnak nem okozott gondot a harmatos hazaiak legyõzése (16- 41).

A mintegy 300 nézõ örömmel figyelte, hogy a hazai csapat jól kezdett (2-0). Körülbelül eddig tartott a hazaiak vidámsága, Ardeleán védéseinek és Zöldy góljainak köszönhetõen átvettük a vezetést, amit masszív védekezéssel sikerült megtartani, tovább növelni (10- 16).

A második félidõben Gávai Ferenc hiányában (piros lappal kiállították) is tartottuk a tekintélyes különbséget, mind védekezésben, mind támadásban remekelt csapatunk. A belsõ hármasunk kiváló százalékkal célzott, összesen 24 gólt szereztek. A végén még az is belefért, hogy a kevesebbet játszó játékosok is pályára lépjenek, de ez már semmit sem változtatott a végeredményen: 26- 35.

Ezzel a gyõzelemmel sikerült megõriznünk az elsõ helyünket a tabellán. További érdekesség, hogy már 5 pontot szereztünk eddig idegenben, ami felülmúlja a tavalyi teljesítményünket.

Balassagyarmati KSE- Erste Békési FKC 26- 35 (10- 16)

Balassagyarmat, 300 nézõ V.: Bujdosó, Tomecskó

A hazaiak legjobb dobói: Babicz 8, ill. Kovácsovics 4 Edzõ: Lombos István

Békés: ARDELEÁN- Molnár S. 5, ZÖLDY 10, Molnár Z. 1, Polgár T. 1, MOHÁCSI 9, Szatmári 1. Cs.: Domokos (kapus), Laurinyecz 1, Habuczki 1, MOLNÁR I. 5, Keresztes 1, Oláh D., Lõrinczi. Edzõ: Gávai Ferenc

Hétméteresek: 4/3, ill. 2/1

Kiállítások: 12 perc, ill. 20 perc


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!