Élvonalban a békési kézilabda „palánták” nevelése


Kicsik, kisebbek még kisebbek - talán ezzel a három szóval lehetne jellemezni a Békési Férfi Kézilabda Club utánpótlás koncepcióját, melyet a vezetőség három évvel ezelőtt dolgozott ki, és ami alapján jelenleg is folyik a nevelés.

Az edzők, szülők, a kézilabdát kedvelő közönség és a lakosság is büszkék lehetnek a gyerekekre, hiszen az ország több pontján rendkívül színvonalas mérkőzésekkel adnak hírt magukról és ezzel egyúttal a Békésről is.

A szilárd alapokon nyugvó, magas szintű szakmai munkát a szakemberek és edzők alapcélként határozták meg. Ennek a lényege az, hogy nem egy-egy edzőben vagy egy-egy csapatban kell gondolkodni, hanem rendszerben, ahol a korosztályok egymásra épülve az NB I/B szintnek megfelelő serdülő és ifjúsági csapatot tudnak versenyeztetni. A gyerekek számára rendkívül fontos, hogy a békési felnőtt csapat –ahol három volt válogatott játékos is játszik-példát mutasson a küzdeni akarásról, fegyelemről, csapatmunkáról, hiszen később ők, a most fiatalok adhatják majd a felnőtt csapat fő gerincét. Polgár Zoltán a klub ügyvezetője elmondta, hogy a képzést nagycsoportos óvodás korban kezdik el, amely egy szakszerű kiválasztással kezdődik. A kezdő csoportot atlétikaedző vezeti mivel a kézilabda sportág alapjait az atlétika, különböző mozgásanyaga képzi. A fiatalság számára "fényes"eredmények eléréséhez az NBI/B versenyrendszer a legalkalmasabb, hiszen a gyerekek könnyen össze tudják egyeztetni tanulmányi munkájukat a magas szintű sporttevékenységgel. Ez a rendszer jól tervezhető, a mérkőzések többnyire hétvégén kerülnek lebonyolításra, így minimálisra csökkenteni az iskolából való hiányzást is.

Az oktatási intézmény, a kézilabda klub valamint a szülők szoros kapcsolata adja meg azt a szilárd és biztos hátteret, amelyre biztonsággal lehet építeni. Amennyiben a három tényező közül bármelyik is kiesik, akkor elképzelhetetlen lenne az országos szintű elismerés. A klub a környék gyűjtőbázisaként is működik, hiszen edzenek itt Békéscsabaiak, Újkígyósiak, Gyulaiak, Kétsopronyiak, Köröstarcsaiak, Túrkeveiek, Nádudvariak, Tiszaföldváriak, Szeghalmiak és Kiskunfélegyháziak is. Természetesen korosztályos csapat magját a békési fiatalok képezik.

Nagy öröm számomra, hogy a magyar kézilabda társadalom vérkeringésében ismét ott vannak Békés csapatai és újból országos szinten is jegyzett utánpótlás nevelő klubbá váltunk. A cél továbbra is változatlan, szilárd, erkölcsi, és fegyelmi alapokra helyezett eredmény centrikus utánpótlás nevelés - mondta el lapunknak Polgár Zoltán ügyvezető.

Országos döntő eredmények

1995-ben született U 15

4 helyezés

1999-ben született U 11

3 helyezés

2000-ben született U 10

5 helyezés

2001-ben született U 9

2 helyezés

2002-ben született U 8

1 helyezés


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!