Vérüket adták!


A Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezete sikeres véradást szervezett a Békési Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában.

Békés Város Önkormányzata segítette a Vöröskereszt munkáját mind a szervezésben, mind a donor megbecsülésben. A véradást nagy érdeklődés fogadta, hiszen az önkéntes véradók száma 61 fő volt, melyből 18 főt első véradóként köszönthettünk.

Példamutató értékű magatartást tanúsítottak az önkormányzat dolgozói – közöttük Tárnok Lászlóné jegyző asszony – és közmunkásai is, akik nemcsak önzetlenül nyújtották a karjukat, hanem egymást is erősítették a másokon való segítés fontosságának felismerésében.

A Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezete és Békés Város Önkormányzata embertársaink nevében is köszöni a véradóknak, a véradáson megjelenteknek és mindazoknak, akik bármely módon segítették a véradást.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!