Szerezz jogosítványt a Farkas Gyulában!


A Farkas Gyula Közoktatási Intézmény szeptember 1-től Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézményként folytatja tovább működését. A névváltozás több újdonságot is tartogat; az integráció és a képzési kínálat bővülése mellett az intézmény Autós Iskolája is számos változással folytatja működését.

A Farkas Gyula Közoktatási Intézmény békési oktatási egységének Autós Iskolája több éves múltra tekint vissza. Az évek során többen itt sajátították el a vezetéshez szükséges elméleti és gyakorlati tudást. Az intézmény nevének megváltozásával párhuzamosan több újdonsággal is várják azokat, akik jogosítványt szeretnének szerezni. Az Autós Iskola vezetője augusztus 1-től Balikó György, aki a 25 éves tapasztalatával mindent megtesz a sikeres működés érdekében közösen azokkal a békési oktatókkal, akikkel eddig is együtt dolgozott. Várhatóan 5-6 oktató vesz majd részt a munkában. A tanfolyamokkal nem csak a Farkas Gyula Közoktatási Intézmény diákjait szeretnék megcélozni, hanem várják a város egész lakosságának jelentkezését, akik még nem rendelkeznek vezetői engedéllyel. A képzéseket város központjában, könnyen elérhető helyen fogják megtartani előre láthatólag 6 hetes váltásokkal. Az első tanfolyam várhatóan a szeptember első hétben indul el. Az elméleti képzések hetente 3 alkalommal jelentenek majd elfoglaltságot a tanulók, jelentkezők számára. Balikó György elmondta, hogy a Farkas Gyula Közoktatási Intézmény diákjai számára az árakban kedvezményeket is biztosítanak. Céljuk az, hogy a tanulók közül minél többen helyben szerezzék meg a jogosítványt az intézmény saját Autós Iskolájában. A diákok jó tanulmányi eredmény esetén további kedvezményekre számíthatnak. Mivel az intézmény telephelyei szeptembertől bővülnek, így terveik között szerepel, hogy Dévaványán, Gyomaendrődön és Orosházán is indítsanak képzéseket. Az iskolában a személygépkocsi vezetői engedély mellett lehetőségük lesz a diákoknak mezőgazdasági vontató vezetői engedélyt is szerezni. Emellett az Autós Iskola tervei között szerepel kibővíteni a képzési engedélyt más kategóriákra is pl. motorra.Várják tehát a környező városok diákjai és lakosai jelentkezését a szeptemberben induló tanfolyamra. Érdeklődni lehet Balikó Györgynél a Farkas Gyula Közoktatási Intézmény Autós Iskolájának vezetőjénél a 06 20 340 06 16 vagy a 06 20 98 08 097-es telefonszámokon.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!