A Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény bemutatkozik Madzagfalván


A Farkas Gyula Közoktatási Intézmény minden évben részt vesz a Madzagfalvi Napokon. Idén már megújult névvel és arculattal mutatkozik be az iskola, hiszen szeptembertől felveszi a Tisza Kálmán nevet.

Szeptember 3-án és 4-én a leendő Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény több formában is megjelenik a Madzagfalvi Napokon. Az iskola részt vesz, a Békés bemutatkozik kiállításon, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek az intézmény új arculatával és kibővített képzési kínálatával. Az iskolai gasztronómia képzésében részt vevő diákok termékeit valamint a tangazdaságban termesztetett gyümölcsöket is megkóstolhatják a békésiek. Továbbá a színpad mellett felállított sátorban kézműves foglalkozások várják a gyermekeket az iskola gyógypedagógiai intézmény egységének szervezésében. A vasárnapi Ízek utcáján az iskola diákönkormányzatának csapata is megméretteti magát, a jelenlegi és több volt diákpolgármester közreműködésével. Ezt követően vasárnap délután pedig színpadi produkció keretében zenés önvédelmi bemutatót tekinthetnek meg az érdeklődők.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!