Közlekedési panaszok a békési Rákóczi útról


Erdős Norbert képviselő Virág Mihályhoz fordult

Erdős Norbert országgyűlési képviselőt választókerülete egyik városából, Békésről panasszal kerestek fel a Rákóczi út mellett lakók. A honatya az úttal kapcsolatos kifogásokat választ várva továbbította Virág Mihálynak, a Magyar Közút megyei vezetőjének, lévén a téma a társaság szak- és illetékességi területe. (A Rákóczi út a 47-es főútból ágazik ki a belvárosban, ezen a belterületi szakaszon át lehet a Tarhos és Vésztő felé vivő útra elérni).

–­A Rákóczi úti panaszosok azt állítják, hogy túl sok kamion halad el itt, az út túlterhelt, minek következtében az útpálya műszaki állapota szemmel láthatóan romlik – mondta Erdős Norbert. – Sok a kátyú, sőt egyes házakon repedések jelentek meg. Egyesek a szerintük túlzott, a kamionok közlekedéséből eredő zaj miatt is kifogást emeltek.

A képviselő információi szerint a közúti társaságuk előtt sem ismeretlen ez a probléma, úgy tudja, forgalomszámlálást is végeztettek, sőt Virág Mihály, mint vezető, a helyszínen tájékozódott. A lakók úgy emlékeznek, hogy kb. egy esztendeje ígéret hangzott el a forgalom elterelésére, ám az nem valósult meg. A térség és a város egyéni országgyűlési képviselőjét arról tájékoztatták, hogy néhányan tiltakozásul aláírásgyűjtésbe kezdtek a szerintük elviselhetetlen körülmények miatt.

Erdős Norbert arra kérte Virág Mihályt, adjon tájékoztatást arról, hogy mi történt az elmúlt egy esztendő alatt, mire jutottak az akkori lakossági észrevételek óta. A képviselő információt kért arról is, hogy társaságuk véleménye szerint milyen műszaki állapotban van a békési Rákóczi út burkolata, ha rossz, mikor várható a felújítás, illetve a kamionforgalom kívánt elterelésének megoldása.

–A békési Rákóczi utca forgalma a térség jelentősebb átkelési szakaszainál nagyságrendekkel kisebb – reagált a megkeresésre Virág Mihály, a Magyar Közút megyei vezetője. – A burkolat állapota lassú romlási folyamatot mutat, de még mindig nem mondható kritikusnak, pláne a megye más útjaihoz viszonyítva nem. A forrásokat az ennél rosszabb utakra kell fordítanunk. Természetesen a közvetlen balesetveszélyt kiváltó burkolathibákat szükség szerint javítjuk a Rákóczi úton.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!