Gyermekhét volt a Reformátusban!


Az idén augusztus 22-26. között sokadik alkalommal került megrendezésre a Református Hittanos Gyerekhét.

A gyerekhétre minden gyermeket szeretettel vártak a rendezők.

Óvodás kortól tizenkét éves korig bezárólag érkeztek a résztvevők, összesen 45-en, fiúk, lányok vegyesen, nem csak a református gyülekezetből.

Minden reggel közös énekléssel indult a napi program, melyet egy – egy bibliai történet követett.

A hét elején a közösségi házban zajlott minden, de a nagy meleg miatt, később, a tanítás és éneklés a templom hűs falain belül került lebonyolításra. A héten a történetekben a változásokról volt szó. Noé, Mefibóset, az etióp kincstárnok, Zákeus és Pál apostol életének nagy változásait figyelhették az előadásokon keresztül a gyerekek. A történetekhez kapcsolódóan egy –egy aranymondást tanulhattak a résztvevők.

Tízóraizás után, minden nap, kézműves foglalkozás és sok játék kötött le mindenkit. Nagy sikere volt a számháborúnak! Nem volt unatkozás egy percre sem! Volt a héten lovaskocsikázás is, melyet Bíró György városvédői előadása tett színesebbé.

A pénteki záró alkalmon egy hatalmas tortát kaptak a résztvevők a Sipaki cukrászattól, ami rövid időn belül az utolsó morzsáig elfogyott.

Búcsúzásul Katona Gyula lp. mondott záró beszédet.

Amiért egy ilyen hetet megszervezni és megtartani máskor is érdemes az az, hogy a résztvevő gyermekek szívében hit ébredhet, amint ezen a héten is megtörtént. Dicsőség az Úrnak!

Köszönetet mondunk: Tóth Melindának a héten végzett odaadó tanítói szolgálatáért, a Nőszövetség tagjainak áldozatkész munkájukért, a zenei szolgálatot végzőknek, a szülői hozzájárulásokért, és mindazoknak, akik a hét sikeres lebonyolításában segítséget nyújtottak!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!