Békési focisiker a Szeged ellen.


Nagyszerű játékkal sikerült a békési labdarúgóknak itthon tartani a három pontot a SZEOL SC KFT. - Szeged 2011 ellen!

Lejátszotta a második hazai mérkőzését is a Békési Futball Club U.17-es és U.19-es csapata a Nemzeti Bajnokság 2. osztályában.

Az U.17-es korosztály annak ellenére, hogy két vereséggel indította az évet, nagyszerűen helytállt Szarvas János edző irányításával. Számukra ez az év a tapasztalatszerzésről szól amellett, hogy megerősödnek és fokozatosan felnőnek majd a feladathoz. A csapat java 15 éves labdarúgókból áll, mert a 17 évesek már az U.19-ben kamatoztatják tudásukat.

Az NB.II Keleti csoportjában az első forduló elmaradt, így a csapatok a második fordulóval indították a szezont. A Békési FC a Várfürdő – Gyulai Termál FC csapatát fogadta ahol is küzdelmes mérkőzésen az U.17 után az U.19-es csapat is elvérzett és 3 -1-es vereséget szenvedett. Ez a vereség még a rutintalanságnak is köszönhető volt, egy kicsit nagyobb odafigyeléssel akár a győzelem is elérhető lett volna. Nagyot küzdöttek a srácok, a második félidőben a békésiek jobban is játszottak, mint ellenfelük, de a helyzetkihasználással gondok adódtak.

A 3. fordulóban pedig a Szeged csapata volt az ellenfél:

Békési FC – SZEOL SC KFT. – Szeged 2011 3 – 1 (3 – 0)

NB.II-es bajnoki labdarúgó mérkőzés, Békés, 150 néző. V.: Burkus

Békési FC: Takács Máté – Megyeri Zsolt (Antóni Zoltán), Adamik Rajmond, Farkas Mihály, Reszelő Rómeó, Római Jenő, László Norbert, Komlósi János (Ollé Péter), Horváth Rudolf (Tóth Norbert), Reszelő Márk (Sztojka Zsolt), Reszelő József, edző: Bíró Péter.

G.: Reszelő J.(2), Reszelő M.

Jó iramú mérkőzésen szép játékkal megérdemelt győzelmet aratott a békési csapat. Az eredmény az ellenfélre nézve hízelgő.

A mérkőzés után rendezték meg a Városi Sportcsarnokban az idei Szuperbajnok versenyt, amit László Norbert a Békési Futball Club játékosa nyert meg. Ezúton is gratulálunk neki!

Az NBII. 4. fordulójában szeptember 11-én vasárnap a Békési FC a Tisza Volánhoz látogat, majd az 5. fordulóban 17-én, szombaton 13 órától a Békéscsabai UFC csapatát fogadja a Városi Sportpályán.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!