Kirándulás Székelyországba, a Gyergyói-medencébe


Székelyország, mert a székelyek így nevezték földjüket, ahol éltek és haltak, a Tündérkert-Erdély része volt.

Mégpedig meghatározó része. Regényeiben Jókai is írt róla. Székelyföldön sok kiváló művész, tudós, politikus… stb. született, élt, és alkotott. Sokuk világszerte ismert. A táj, a történelmi – építészeti csodák – emlékek lenyűgözőek és gyönyörűek.

Ebbe a környezetbe – Gyergyóújfaluba – tettünk egy ötnapos kirándulást ingyen, a Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ jóvoltából. Itt, a Fenyőliget nevű kedves kis panzióban laktunk, ahol igen kellemes környezet és ellátás fogadott minket. A csodásan tiszta – harapnivaló – levegőről már nem is beszélek. Innen tettünk kirándulásokat a program szerint. Idegenvezetőnk alapos, jól felkészült volt. Sokrétűen mutatta be azokat a helyeket, ahol jártunk. Panoráma buszunk sofőrje nyugodtan és akrobatikus ügyességgel vezetett végig. A Szolgálat munkatársai maximálisan gondoskodtak rólunk az út során.

A csodálatos élményeket leírni nem tudom, de nagy hatással voltak rám. A szívemben, agyamban megőrzöm őket. Néha – a hosszú napi program után – fáradtak, nyűgösek voltunk, de az élmények, emlékek kárpótoltak. Az időjárás is kegyes volt hozzánk. Végig sütött a Nap.

Engem megfogott amit láttam, és hallottam. Jól éreztem magam. Köszönöm!

Békés, 2011. augusztus 25.

J. Gy.

Székelyország

Székelyföldnek szép vidéke

Megláttalak valahára!

Régi idők szép emléke,

Csaba vezér otthonába.

Hozott a busz és a szívünk!

Maradunk de hazamegyünk.

Elviszünk szép sok emléket,

Barátságot, néhány képet!

Köszönjük a kirándulást!

Meg a kedves gondoskodást.

Odahaza megháláljuk!

Ha Békést majd újra látjuk!

Gyergyóújfalu, 2011. augusztus 14.

J. Gy.

TÁMOP - 5.3.3-08/2-2009-0002 KÉZEN - FOG LAK

Főkedvezményezett: Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ

Új Széchenyi Terv - Magyarország Megújul

A projekt az európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

(X) Békés Mátrix Reklám

(X) Reklám


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!