Elindult a KRESZ tanfolyam Békésen


Békésen Szeptember 8-án elindult Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény Autós Iskolájának első KRESZ tanfolyama, amely nem csak az iskola tanulóit célozza meg, hanem a város lakosait is, akik még nem rendelkeznek vezetői engedéllyel.

Az intézmény Autós Iskolája több éves múltra tekint vissza. Az évek során többen itt sajátították el a vezetéshez szükséges elméleti és gyakorlati tudást. Az Autós Iskola vezetője augusztus 1-től Balikó György, aki a 25 éves tapasztalatával mindent megtesz a sikeres működés érdekében közösen azokkal a békési oktatókkal, akikkel eddig is együtt dolgozott. 5-6 oktató vesz részt a munkában. A képzéseket 6 hetes váltásokkal tartják meg, melyek hetente 3 alkalommal jelentenek elfoglaltságot a tanulók, jelentkezők számára. Az első tanfolyam szeptember 8-án indult el. Balikó György elmondta, hogy a Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény diákjai számára az árakban kedvezményeket is biztosítanak. Céljuk az, hogy a tanulók közül minél többen helyben szerezzék meg a jogosítványt az intézmény saját Autós Iskolájában. A diákok jó tanulmányi eredmény esetén további kedvezményekre számíthatnak. Mivel az intézmény telephelyei szeptembertől bővültek, így Dévaványán, Gyomaendrődön és Orosházán is indítanak képzéseket. Az iskolában a személygépkocsi vezetői engedély mellett lehetőségük van a diákoknak mezőgazdasági vontató vezetői engedélyt is szerezni. Emellett az Autós Iskola tervei között szerepel kibővíteni a képzési engedélyt más kategóriákra is pl. motorra.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!