Régiós Bajnokság 6. fordulóján a Surman Box Club


Régiós Bajnokság 6. fordulója Egerben!

Régiós Bajnokság, 6. forduló Egerben

Egerben rendezték 2011. szeptember 10.-én az Északi Régiós bajnokság 6. fordulóját. A Surman Box Clubot Ifj. Surman Zoltán, Csordás Balázs, És Szalontai Mihály képviselte.

Ifj. Surman Zoltán a serdülő korcsoport 41,5kg-os csoportjában mérkőzött. Ellenfele a Mezőkövesdi Nagy Ferenc volt. Ők már kettő évvel ez előtt találkoztak és akkor is mint ahogyan most is döntetlennel zárult a találkozójuk. Zoli sajnos erősen megfázott és nem is nagyon akartam, hogy bokszoljon, de őt ismerve nem hagy ki semmit. Ennek ellenére, kitűnően bunyózott. Az első menetben szépen taktikusan elmozgásokból bunyózta ki ellenfelét. A második menet egy igen kemény verekedős menetre sikeredett, mivel mind két fiú igen erősen győzni akart. A harmadik menetben szintén Zoli kezdett jobban a menet 2/3-ban nagyon szép kihajlásokból ütötte meg ellenfelét, és olyan kombinációkkal, amelyet még nem igazán láthattunk tőle. A végén a mérkőzés döntetlennel zárult.

Második versenyzőnk Csordás Balázs volt, aki a serdülő korcsoport +72kg-os korcsoportjában lépett szorítóba. Ellenfele a nála sokkal képzettebb szolnoki Herczeg Zsolttal találkozott. Az első menetekben sajnos Balázs kissé rémültnek tűnt és nem igazán tudta, hogy mit kellene tennie ellenfele hosszú egyenesei ellen. A második menetben ezért fogásért sajnos meg is intették. A harmadik menetben már magára talált, de az intés miatt és az első két menetben nyújtott teljesítménye miatt sajnos pontozásos vereséggel hagyta el a szorítót.

Harmadik versenyzőnk pedig a junior korú Szalontai Misi volt, aki ez idáig 54kg-ban versenyzett és most feljebb lépett a 60kg-os kategóriába. Ellenfele a szolnoki Vaszi Roland volt. Misi végig, minden menetben uralta a helyzetet és végig magabiztosan bokszolt és ennek megfelelően pontozásos győzelmet aratott ellenfele felett.

Mindent össze vetve versenyzőink igen jól szerepeltek, Zolin meglátszottak sajnos a betegség nyomai, de bízzunk benne, hogy a nem egészen két hét múlva kezdődő serdülő országos bajnokságra rendbe jön és egészségesen láthat neki a versenysorozatnak. Balázsnak sajnosa serdülő korcsoportban a súlya miatt nagyon nehéz ellenfelet találni és ezért meg is látszott a teljesítményén a rutintalanság. Mis nagyon szépen bunyózót, de sajnos néha erőtlennek láttam az ütéseit. Misinek októberben lesz a junior országos bajnokság, tehát van még időn a felkészülésre.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!