Kétszáznegyven új foglalkoztatott


Erdős Norbert: kilencvenegy millió forint Békés megyének

– Kilencvenegy millió forintos, vissza nem térítendő támogatást nyert Békés megyéből három foglalkoztató a Belügyminisztérium által indított, vízgazdálkodási társulatok részére meghirdetett pályázaton – tájékoztatott Erdős Norbert, a Békés Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja. – Kétszáznegyven, elsősorban roma származású, bérpótló támogatásban részesülő álláskereső foglalkoztatására nyílik mód három hónapra a pénzből.

Erdős Norberttől megtudtuk, hogy az érintett foglalkoztatók a következők: a békési Körös-Berettyó Vízgazdálkodási Társulat száz, az orosházi Dél-Békés megyei Vízgazdálkodási Társulat hatvan, a gyulai Körösi Vízgazdálkodási Társulat nyolcvan fővel.

A közfoglalkoztatottak a belvízelvezető árkok rendszeres karbantartása és kialakítása érdekében irtják a gazt, a nádat, a cserjét, kaszálnak, iszapolnak és tisztán tartják a műtárgyakat.

Ismert, a kormány idén augusztusi keltezésű határozatában döntött arról, hogy a közfoglalkoztatásért felelős miniszter ilyen típusú mintaprogramokat indíthat el. A legfőbb cél a településeket és a mezőgazdasági területeket fenyegető belvizek kialakulásának megelőzése.

A mintaprogramok lebonyolítását – a Belügyminisztérium szakmai irányításával – a Békés Megyei Kormányhivatal és a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja látja el.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!