„MAGYAR TÁJ, MAGYAR ECSETTEL”


Szeptember 16-án 11 órakor a Békési Galériában, a Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény 11/T1 osztály diákjai megtekinthették Dr. Grin Igor fotográfiáiból megrendezett kiállítását.

A kiállítást Kállai Júlia grafikus és könyvtervező nyitotta meg. A megnyitón számos nyugdíjas, pedagógus és a Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény diákjai vettek részt, Szántó Mariann kíséretében –mondta el Flóra Richárd az intézmény 11. osztályos tanulója . A diák kérdésünkre elmondta, hogy a kiállítást egy gyönyörű trombita trio nyitotta meg, amelyet az Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek köszönhettek az érdeklődők. Mindezek után a közönség megtekinthette a művész úr csodálatos alkotásait. Rengetek csendéletet láthattak, melyek nyugalmat sugároztak. Többek között a békési tájat is szemlélhették (Nyári pillanat a Kettős-Körösön,Ártéri terefere,Pillantás a hídról). A fotósorozat között, volt néhány látványosabb kép is(Zúgó a dunán ,Parkrészlet,Őszi csend). Megtudhatták, hogy a művész úr a Munkácsy Mihály Múzeum nyugalmazott igazgatója,és elárulta azt is, hogy 18 éves kora óta fotózik,de komolyabban csak 6 éve. Ezen évek alatt, több mint 30 kiállítása volt megtekinthető. A kiállítás címe sem véletlen, hiszen egyik híres költőnk, Juhász Gyula versének a címe. A tárlat október 15-ig tekinthető meg.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!