Több ezer vendég látogatott ki idén nyáron Békés-Dánfokra


Több ezer kilátogató vendég pezsdítette fel újból és töltötte meg "színnel" a remek adottságokkal rendelkező Békés - Dánfoki Üdülőközpontot a mögöttük hagyott szezonban.

Jó döntésnek bizonyult a szabadidős központ üzemeltetési rendjének megváltoztatása. A várakozásoknak megfelelően a kulturális központ szakmailag teljesítette a követelményeket, sőt a tavalyi évhez képest bevételt is produkált. A tavaszi, nyári hónapok során igen jelentős igény mutatkozott iskolai élménytáborok szervezésére, mely során fakultatív programok keretében ismerkedhettek meg a gyerekek sporttal illetve természettel. Dánfok a nyári táborok mellett több városi és egyéni kezdeményezésű rendezvénynek is helyszínt biztosított. Elképzelése szerint jövőre még több program várja majd nem csak a helyi lakosokat, de a messziről érkezett szálló vendégeket is.

Örömmel tölt el, hogy Dánfokon újból beindult az élet, hiszen a békésiek az üdülőközpont egyet jelent, mint egyszerű szórakozási lehetőség ez egy közösségi színtér ahol a család a barátok közösen kikapcsolódhatnak- mondta el Izsó Gábor polgármester.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!